Egyre közeledett a szeretet ünnepe, karácsony.  A lány szívét nagy  bánat járta át. Nem találta a helyét. Gondolatban mindig egy helyen járt. Legyen az nappal vagy éjszaka. Akkor sírt, amikor senki sem látta. A bánat, ami a lelkét gyötri közel egy hónapja, mardossa, teljesen felemészti az egész testét.  Mindig nem találta a megfelelő magyarázatot arra, mi történt közte, és a párja között.   A fiú már egy hónapja furán viselkedik vele szemben, alig keresi.  Ha pedig ír vagy hívja, nagyon fura vele szemben.  Könnyes szemmel a szobája ablakához állt és kibámult rajta és a szakadó hóesést nézve. Percek múlásával édesapja jelent meg az udvaron, egy fenyőfát cipelt a kamra felé. A lány szívét újabb fájdalom járta át, és keserű sírásba kezdett.   Eszébe jutott egy 1 évvel ezelőtti emlék.   Egy emlék, amit örökre a szívébe zárt, mint ahogy az összes többit, amit a fiú adott számára oly sokáig, amire ő emlékszik, a fiú viszont nem.  De nemcsak a fiú által okozott fájdalom járta át a testét, hanem egy hirtelen, a semmiből előbukkanó régi barát, akiről sosem hallott, keserítette meg a mindenapjait a lánynak. E barát, legutoljára, igen ocsmányul viselkedett vele szembe, így még sosem bántak vele, nem alázták meg. Pár napja kapta a baráttól e üzenetet. Előtte nap váltak el a fiútól, aki üzenetben megdicsérte és mosolyt is küldött az üzenet mellé. A barát üzenete óta, a fiú, egyáltalán nem jelentkezik. Eltűnt. És hiába várja, hogy a telefon, kiírja a nevét. Mert jól tudja, hogy a párja nevét, már sosem fogja a telefonkijelzőjén olvasni.  

Semmi karácsonyi hangulata sem volt. Nem érdekelte az advent sem, és maga a közelgő ünnep sem. Pedig minden évben alig várta, hogy beköszönjön ez az időszak.  Szobájába sem tette ki a szokásos dekorációkat.  Csak ült a szobájában, az ágyán összekuporogva, zokogva, az agya kattogott. Hiába igyekeztek a barátai is nyugtatni, minden rendben lesz, rájön, ki az a személy az életében, akire számíthat, ott áll mellette, támogatja. Hisz, már nem először hallja barátaitól, miszerint a fiú, többször is elmondta, hogy ő igenis fontos az életében. Hát ő nem így gondolja, nem így látja a dolgokat. Dicséri minden tekintetben. Valahogy ezt, most nem akarta elhinni. Barátai azt is mondták, higgye el, keresni fogja őt. Bízzon benne. Nem tudott. Csak a telefon kijelzőjét leste, és várt. Várta, hogy a nevét kiírja. De a telefon nem akart megszólalni.  

Szenteste napján már állt a fenyőfa az előszobában. Arra várva, hogy pompázzon és boldogságot hozzon mindenki számára. A lány ott állt előtte, kezében fogva a díszeket. A fenyőfát nézte, miközben potyogtak a könnyei. Nem volt mellette senki, nem hallották szavait, amit a fenyőfához intézett.

-Fenyőfa! Tavaly, nagy boldogságot hoztál számomra. Igaz, már októberben megtörtént, de te vagy rá a tanú, hogy én voltam a világon a legboldogabb. Adtál számomra valakit, akit a mai napig tiszta szívből szeretek, a legfontosabb számomra, és belehalnék, ha végleg elveszíteném őt. Olyan boldog voltam egészen a múlt hónapig. De most úgy érzem, el fogom őt veszíteni… így hát egy nagyon nagy kéréssel fordulnék hozzád. Ha nem lenne gond, inkább kettővel.  Az első az lenne, hogy vezesd őt vissza hozzám, sugalld számára, hogy fontos ő is a számomra, mi egymásért vagyunk. Nem véletlenül sodorta a sor az utamba, hisz egy célunk van, minket egymásnak teremtettek. Én vagyok az, akire számíthat és bízhat. Emlékezzen a vidóchat beszélgetésinkre, igenis minden úgy történt, ahogy én mondtam neki a legutóbbi találkozásunkkor. És kérlek szépen fenyőfácska, és azt is mondd el neki, hogy hívjon fel. Vagy írjon. Nekem az is elég lenne. Ha nem lenne gond, lenne még egy harmadik is. Emlékeztesd ara, hogy nézzen a lelke mélyére, és emlékezzen arra, kik valójában az igaz barátai. Mást nem kérek. Csak ezeket.

A lány visszatette a tartóba a fenyőfadíszeket, és zokogva berohant a szobájába. Törökülésbe téve a lábait, magához szorítva a fiú pulóverét. Várt.

Kérlek karácsony, kérlek fenyőfa, teljesítsd a kívánságomat. Mást, tényleg nem kérek.