emmiller

emmiller

Újabb szösszenet tőlem. Most a kéziratról.

2024. április 07. - e.m.miller

https://www.youtube.com/shorts/vtUIikjCIZM

Íróként, egészen pontosan 2013 őszétől ,mikor elkezdtem az írással foglalkozni , sokféleképp próbáltam feljegyezni az írásaimat. Én naívan, a novellák helyett ,azonnal  regények megírásával kezdtem. Azonnal a gépbe kezdtem el bepötyögni a történeteimet.  Mint kezdő író, teljesen el voltam ragadtatva magamtól, milyen jól írok. Fenét.  Aztán mindig fordítottam egy kicsit az álláspontomon. Ez így valahogy nem jó, és nem lesz jó. Pontosan nem tudom mikor kezdtem el úgy írni a történeteimet, hogy füzetbe vagy lapra, és végül begépelve , de sokkal jobb volt így. Hisz, lehetet látni, hogyan fejlődők. Verek, mesék, részletek egy-egy történetemből, vagy maguk a novellák, amikkel a későbbiek folyamán pályázatokon próbálkoztam, lapokra kerültek . Nem tollal , ceruzával írva. Tollal is, de azok áthúzogálva , beleírva találhatóak meg. Honnan tudom? Úgy, hogy minap megtaláltam őket. A füzetet is, és a lapokat is. Novellál leírva, melyek a későbbiek folyamán bekerültek egy antológisákötetbe, majd egy e könyvbe is. Így akadt a kezembe az a kis szösszenet, melyet évekkel ezelőtt írtam  a kézirat kapcsán. A videó erről szól.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://emmillerbolgja.blog.hu/api/trackback/id/tr6818374167

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása