emmiller

emmiller

Megyei Könyvtárunk véleménye a mesekönyvem kapcsán

2025. február 03. - e.m.miller

Az ősz folyamán 4 darabot ajánlottam fel a mesekönyvem kapcsán a megyei könyvtárunk ( Illyés Gyula könyvtár Szekszárd) számára. 2-2 darabot mindkét kötetből, dedikálva. Ami egyben azt is jelentette, hogy mint Tolna megyei szerző, bekerülök a helytörténeti részlegbe, s a kötetek nem kölcsönözhetőek. De egyben azt is jelentette, hogy elolvassák és véleményezik mindkét kötetet. Decemberre ígérték, így izgatottan vártam, hogy mikor fogom megkapni, hogy vélekedik a könyvtár a könyvem kapcsán. Két nappal szenteste előtt ,vasárnap délután kaptam meg az egyik könyvtáros néni aranyos, cuki véleményét mindkét kötet kapcsán. Még egy lenne, de azt még nem küldték ki számomra. Úgy tudom, hogy az az értékelés kicsit másként fog kinézni, kicsit másfajta értékelés lesz a kötet kapcsán. ( Mesekutatás és elemek által lesz kiértékelve)

Nézzük is, hogy Györgyi hogyan is vélekedett a mesekönyvem kapcsán.

Az egyes történetek olvasása során felidéződtek bennem sok-sok régi emlékek, amelyek
hasonlóak voltak mint amiket az erdő lakói is megéltek. Örömök és csalódások, problémák
és nehézségek, amikre megoldásokat kellett találni Néha egyedül, néha pedig a közösséggel
együtt.
Igen, az élet ilyen, vannak benne jót akarók is, de vannak bizony gonoszságok is. Vannak
emberek és dolgok, amik, akik csalódást okoznak, és mivel érzékenyek vagyunk, a legtöbb
esetben, ezért duzzogunk, megsértődünk, képesek vagyunk akár hosszú ideig is magunkba
folytva hordozni ezeket a sérelmeinket. Nehezen ismerjük be azt, ha hibáztunk, és sokszor
azt várjuk, hogy csodák történjenek és maguktól megoldódjanak azok a dolgok amikre mi
nem tudjuk a helyes megoldásokat. Kellenek hozzá a bátor és okos nyuszikák és időnként a
jótündérek, jó boszorkányok is.
Szükség van ugyan a szabályokra is, de nekem az a személyes véleményem a tapasztalataim
alapján, hogy nem minden szabály ésszerű és építő jellegű, ezért mielőtt elfogadunk és
betartunk egy előírt vagy a közgondolkodásban elhangzó szabályt, érdemes azon is
elgondolkodni, hogy mi van a szabályzatok hátterében valójában.
Minden ember hordoz magában különböző tulajdonságokat és viselkedési mintákat, és
ezzel hat a környezetére is. Jó dolog a közösség, de nem mindig könnyű benne létezni, mert
nem mindenkinek egyformát jelent az, hogy mi a normális és mi a jó. Ezért van az, hogy a
„más viselkedésűek” zavarokat képesek okozni.
Vannak emberek, akik képesek beletörődni és megalkudni, valamiért. Valójában mindezt
nem is teljes tudatossággal teszi. Sok a mai világban a képmutatás. Időnként mást
mutatunk, mint amit gondolunk vagy érzünk. Ezzel tulajdonképpen önmagunkat is időnként
sikerül becsapnunk.
Müller Pétertől olvastam azt, hogy „Színház az egész világ, és mi vagyunk benne a
szereplők.” Meg azt, hogy: „Az élet olyan, mint egy sakktábla. Ha nem tudsz jól játszani,
leütik a bábudat.”
Gyerek koromban sok mesét olvastam és néztem a TV-ben. És szerettem a bábjátékokat is.
Lehetett belőlük tanulni, következtetéseket levonni. Egy mesekutatótól halottam azt, hogy
a legelső mesék állatokról szóltak. Meg hogy egyes meséknek gyógyító hatása is van.
Idén, az Életerő-meseműhelyünkből tudtam meg azt is, hogy sok olyan régi mese is van,
amiknek a vége egyáltalán nem pozitív kicsengésű. A Te Bandi farkasos meséidnek az eseményei mindig pozitívan zárultak Ezek a mesék ezért reményt adóak és
elgondolkodtatóak is. Tele vannak képiségekkel és érzelmekkel. Sokszor használsz bennük
olyan szavakat, szófordulatokat, amelyeket én is ismerek, mert ezeket a szavakat,
hasonlatokat az én gyerekkoromban is használták.
A verstördelések ilyen formája nekem nem igazán tetszik, nem is igazán értem azt, hogy a
modern korban ezt miért így használják. Én nagyon szeretem a szép verseket, gyakran
élőben is szoktam rendezvényeken is verseket mondani, de én azokat a verseket szeretem
igazán, amelyeknek a sorai rímelnek egymással. Azoknak dallama és egyúttal hullámzásai is
vannak, és azok képesek felemelni a lelkemet is.
Sajnos a gonosz boszorkány varázslását, hogy a színes erdő egy részét színtelenné és sötétté
varázsolta át, ez nem csak a kerek erdőre vonatkoztathatóak, hanem a mostani világunkra is
kezd egyre jellemzőbbé válni. Reménykedjünk, hogy a fényesség le fogja győzni a
sötétséget.

241755882_560382145376903_4037274425868573216_n.png

A bejegyzés trackback címe:

https://emmillerbolgja.blog.hu/api/trackback/id/tr9918787540

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása