https://www.bookdreams.hu/emmiller-bandi-farkas-tortenetei-3-ebook
Bandi farkas történetei kezdetéig , egészen pontosan 2018-ig kell visszamennünk az időben. A mese első meséje Bandi farkas kertészkedik címmel, még talán 2015-ben írtam egy pályázatra, ami nem sikerült. 2018 őszén a Facebookon jött velem szembe Józsa Mara felhívása. Adventi mesekalendárium gyerekeknek címmel. Gondoltam, veszteni valóm nincs, így hát benyújtottam e mesémet Mara számára. napokkal később érkezett az üzenet, hogy a mese bekerült a kalendáriumba. Így lettem 2018-ban december 1. Következő évben Mara keresett meg a mesék megírása kapcsán, rá egy évre én. Így születtek meg lassacskán a mesekönyvem első két köteteinek a meséi és jelentek meg 2021 és 22-ben. Mindkét kötet illusztrált, és színezők is találhatóak benne, amelyek fejlesztik a gyerekek finommotorikai kézségét. Az első két kötetet más más illusztrátor illusztrálta, éppúgy, mint a harmadik részt. Gyólai Gabriella szintén az egyik Facebook csoportban jött velem szembe. Nagyon megtetszettek az illusztrációi és ráírtam. Örömmel vállalta el a harmadik kötet illusztrálását. Eredetileg az utolsó kötetbe három mesét szántam, végül nagy lett megírva és került bele a kötetbe. Az első két kötetben egyaránt olvashatunk a kiközösítésről, kigúnyolásról a segítségnyújtásról, kézmosás fontosságáról, barátságról, a közösségben való együttélésről és szabályainak betartásáról.
Az utolsó kötetben részt vehetünk a farsangon vagy épp szemetet is szedhetünk szelektíven. A harmadik kötet érdekessége az; hogy kizárólag a kiadó oldalán érhető el, nincs benne színező, csak illusztráció. Az érdekesség még az, hogy Gabi az illusztrációk és a borítóval azon a napon lett kész, mikor tavaly dedikáltam a Nemzetközi Könyfesztiválon. A borítóleleplezésre tavaly december 16-án került sor. Maga a megjelenése a könyvnek idén január végén, egészen pontosan Január 31-én került sor. Mindhárom kötetben a mesék rövidek, izgalmasak, könnyen olvashatóak . Az életből vett történések, a gyerekek nyelvére írva.