Február másodikához két népszokás kapcsolódik. Az egyik, a gyertyaszentelés. Vagyis, a katolikus egyház szerint, ma van a Boldogasszony ünnepe. A hívők, ezen a napon arra emlékeznek, hogy Szűz Mária negyven nappal Jézus születése után a mózesi törvények értemben a jeruzsálemi templomban tisztulási áldozatot mutatott be. Ami azt jelenti, hogy József és Mária a templomban galambfiókát ajánlott fel. Az áldozat bemutatásánál jelen volt Anna és az agg Simeon, aki Jézusban felismerte az üdvösség hozóját. Jézust, a nemzetek megvilágosító világosságnak nevezte. Így alakult ki a gyertyaszentelés szokása. A szentgyertya, amely felemészti magát, hogy másokért szolgáljon. Ókeresztényi korban Jézus jelképévé vált. A szentmise a gyertyák megszentelésével kezdődik, hogy az isteni fény kiáradjon és eltöltse a híveket is, majd gyertyás körmenet következik. Rómában egykoron e nap, a tavasz köszöntés napja volt. Szent II. János Pál pápa 1997-ben nyilvánította február 2-át, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét a megszentelt élet világnapjává. Azóta ezen a napon az egyház azt a mintegy egymillió férfit és nőt is ünnepli, aki a világon megszentelt életet él.
Hiedelmek.
A néphit szerint, a pap által megszentelt gyertya megvédi a gonosz szellemektől a csecsemőket.
Boldogasszonyt hívták segítségül a természetromboló erői ellen, védje meg a házat, lakóit a villámcsapástól, az állatoktól a farkat.
Természetesen az időjáráshoz köthető hiedelmek sem maradhatnak el, hisz erre a napra is van egy igen ismert szokás. A medve ébredezik a téli álmából. Eljön egy bizonyos nap, amikor orrocskáját kidugja a barlangból és kicammog onnan. Ha a maci napos időt talál odakint, megijed saját árnyékától és visszacammog a barlangjába. Tehát, korán sincs vége a télnek. Vagyis, ha e nap a Nap melegít, ragyog a hó és jég, akkor a tél hátralévő részén nagyon hideg lesz.
Fogadjátok szeretettel a versemet.
Jósol a medve.
Fut a tél, szalad a tavasz,
Medvekoma mogorván kinéz
A barlangjából.
Brummog egyet, brummog
Kettőt, ki kéne nézni,
Lesz-e korán tavasz az
Idén?
Kicammog brummogva,
Nyújtózkodik egyet, itt
Az idő jósolni egyet.
Brummogva arrébb cammog
Még egyet, itt az idő jósolni
Egyet.
Feltekint az égre, s látja, hogy
Idén örömet hoz a jóslata,
Nem látta meg az árnyékát.
Rohanva hoz a február eleje
Madárfüttyös, víg tavaszt.
Vidáman visszacammog, mindjárt
Itt a tavasz.
- február 2.