A férfi nem akart hinni a szemének, miután kilépett az udvarra, hogy kiálljon
az autóval. Hajnalodott. Az egész udvart reggeli fényesség töltötte be. Az
égbolton a csillagok furcsa mód fényesen világítottak, és a Hold óriási
nagyságban ragyogott. Túlságosan közel volt a Földhöz. Ilyet még sosem látott,
így percekig csak az eget és a Holdat bámulta. Távolból egy autó kürtje
harsogott, ettől felriadt az álmodozásból, gyorsan beült az autóba és elindult
dolgozni. A megszokott útvonalon haladt, ahogy minden reggel. A szeme nem
szokott hozzá a hajnali ragyogáshoz, ezért kezével eltakarta a fényt. Mikor kiért
a hatos útra, Paks irányából földöntúli pompa töltötte be az egész tájat. Ezután
olyat látott, amit eddig soha. A fények egyre élesebbé váltak, a Hold még
hatalmasabbra duzzadt.
Megállt. Nem foglalkozott a mögötte felsorakozó és hangosan kürtölő
autósokkal. Kiszállt, majd látta, hogy a rá mérges autósok is ugyanígy tesznek.
Mindenki az ég felé emelte a tekintetét. A különös fényt a Hold árasztotta
magából, ami egyre jobban beragyogta a tájat. Döbbenetükre a Hold megindult
az égbolton, egyesek felkiáltottak és Istenhez kezdtek imádkozni, mások
Nostradamus nevét ordították.
– Megjósolta Nostradamus! Itt a világvége! Eljött a végítélet napja!
– A jel, amely elhozza a harmadik világégést!
Egyesek kiugrottak az autóból, őrjöngve hagyták el a buszokat és rohantak a
vesztükbe, autók ütköztek össze frontálisan. A férfi érezte, hogy ez a nap, nem
olyan nap lesz, mint a többi. Beugrott az autóba és igyekezett minél előbb
beérnie a munkahelyére. Valamiféle különös érzés bujkált benne, és nézte a
különös pompában játszadozó tájat, és a furcsa Holdat, amely oda-vissza
vándorolt az égbolton. A sugarai teljes mértékben megbabonázták. Az érzés
továbbra is ott bujkált benne, nem akart szűnni, és ott motoszkáltak benne
azok a mondatok, amiket a megijedt emberek kiabáltak. Világvége, jóslatok,
világháború kitörése. Lehet, igaz lesz, és az égi játék egy beköszöntő rossz
előjele? Ez az egész nem ideillő, valami rossz.
Befordult a munkahelyére vezető útra, majd hirtelen fékezett, mert majdnem
belerohant az előtte álló autóba. A másik autó vezetője az eget bámulta. A
középkorú nő a munkatársa volt. A távolból autók fékcsikorgása, és az emberek
megdöbbenő, riadt kiabálásai hallatszottak. Végigmérte a kolléganőjét, aztán
rádöbbent, milyen csinos asszony. Kellemes megjelenésű, kissé teltebb
idomokkal áldotta meg a teremtő, a földöntúli pompában a szeplői ragyogtak
az arcán, az orra kissé fitos volt. A nő nem nézett rá, csak az eget bámulta. A
Hold középen állt, és fogyni kezdett. A férfi a nőhöz fordult.
– Látod a Holdat, és ezt a különleges fényjátékot?
– Igen, látom. Valóban nagyon furcsa. Ilyet még sosem tapasztaltam.
– Amikor befordultam a hatos útra, nemcsak én, hanem sokan megálltak és
az eget nézték. Sokan ordítottak. valakik a vesztükbe rohantak. A kiabálók
szerint Nostradamus megjósolta, hogy itt a világvége, vagy ki fog törni a
harmadik világháború. Ez az égi játék valami rossz kezdetét jelenti. Ezt érzem
már vagy húsz perce. Mikor kimentem az udvarra, nappali pompában úszott
minden, az idefelé vezető út is.
– Tudom. Majdnem az árokba borultam a fényjátéktól. De egyben egyet
értünk. Valaminek a kezdete. Régóta mondom, hogy az emberiség megérett a
végre. De azt kétlem, hogy a híres próféta megjósolta volna. Én nem hiszek az
írásaiban. Lehet, hogy ez az utolsó beszélgetésünk. A Hold és a Nap bekebelezi
a bolygót. Valószínű, hogy ezek az utolsó perceink, és láthatjuk, ahogy
meghalunk.
A nő ránézett a férfira a tekintetük találkozott. A férfi nem szólt semmit.
Erre gondolt ő is. Majd újra az eget kémlelték, nem tudták levenni a
tekintetüket a Holdról. A férfi nem tudja miért, de úgy döntött felveszi a
különleges jelenetet. Ha nem élik túl, legyen meg az utókor számára, mi okozta
a vesztüket. A Hold fokozatosan, lassú fogyásba kezdett. Jól kivehetőek voltak
a felszínén található kráterek. A férfi érezte, hogy a kollégája egyre közelebb
került hozzá. Mindkettőjüket határtalan boldogság járta át, és nem féltek a
közelgő veszedelemtől. Az arcukon túlvilági mosoly jelet meg, és boldogságban
várták a véget. Merthogy bekövetkezik a vég, amit oly sokszor megjósoltak,
ahhoz nem volt semmi kétség. A Hold olyan gyorsan fogyott, hogy percekkel
később csupán az egyik csúcsán világított. Valahol a távolban a templomtornya
elütötte a hat órát, és a tájra éjszakai sötétség köszöntött be, vele együtt néma
csend. Az emberek ledermedve álltak, és imádkoztak. Nem tudtak semmit
csinálni, csak fohászkodni. Fél óra eltelte után a Hold ismét helyet változtatott.
Most az erőmű fölé kúszott. A peremén megjelent egy aprócska vörösen izzó
pont. Majd ismét ordítások hasítottak a csendbe.
– Meghalunk! Úristen, mind meghalunk! Tanúi lettünk a Föld utolsó óráinak.
A sátán markában vagyunk.
Valaki gúnyosan felhorkantott, más káromkodott, és ismét temetői csend
köszöntött be. A vörös pontocska egyre nagyobb lett, és vele együtt a Hold is
duzzadni kezdett. Már senki nem akart kiabálni, ordítani, csak néztek maguk
elé, vagy a Holdat bámulták. Mindenki igyekezett megbékélni önmagával, a
sorsával, volt aki gondolatban elköszönt a hozzátartozóitól, volt, aki telefonált.
Mindenkiben tudatosult, hogy vég lesz mindennek. Tíz perc eltelte után az
egész Hold vérvörösen izzott, és olyan közel került, ha az ember kinyújtotta
volna a kezét, megfoghatta volna a Föld kísérőjét. Az égbolt éppúgy vörösben
játszott, mint maga a Hold. A vörös égbolton a csillagok felragyogtak és egyre
közelebb kerültek a Holdhoz.
Az emberek mire felocsúdtak a látványtól, és szólni tudtak volna egymáshoz,
az egész égbolt, csillagokkal és a vörösen izzó Holddal, zsugorodni kezdett,
újból éjszakai sötétségbe borítva mindent. Mire magukhoz tértek volna,
hatalmas robbanás rázta meg az eget. A vörösen izzó pont elterült az égbolton,
meteorzáport zúdítva a Földre. Az embereket az erős robbanás felemelte, nem
volt többé gravitáció. A robbanás tizedmásodpercig tartott, ami épp elég volt
ahhoz, hogy az embert eltűntesse a Föld felszínéről. A vörösen izzó Hold után
semmi sem maradt csak a vérvörösben játszó égbolt.