Barbara számára ez a nap is úgy kezdődött és tért véget, mint minden nap. Holt unalommal teltek napok a munkahelyén, ahol monoton végezte a munkáját. Öt éve tart a monoton irodai munkája. Otthon sem volt másként. Csak az unalom várta, mióta a párja hónapokkal ezelőtt egy szó nélkül lelépett és összeköltözött egy másik nővel. Szülei évekkel ezelőtt egy autóbalesetben vesztették életüket. így a nő egyetlen vigasza, a menhelyről megmentett, hamvas szürke színű cica volt. Akit egyszerűen csak: gyönyörűségemnek hívott.
Egyszóval, Barbara számára ez a nap is unalmas volt, annak ellenére, hogy a naptár pénteket mutatott. Egyik ügyfél jött a másik után. Monoton beszélt, adta vagy vette el a papírokat és iktatta azokat. Tízpercenként az óráját nézte, hogy mikor lesz végre vége a munkaidőnek. A másodpercek csigalassúsággal teltek. Mikor végre az iroda falán álló óra elütötte a délután tizenhat órát. Boldog mosollyal az arcán, kiviharzott az épületből. Fullasztó meleg csapta meg az arcát, de nem foglalkozott vele. Megkönnyebbülten huppant bele az autójába, elindult haza, kivételesen a délutáni csúcsforgalmon sem érdekelte. Fél órát araszolt a dugóban, és még fél óra, mire hazaért. A macska már az ajtóban várta szeretett gazdáját. Barbara alig tudott tőle belépni a lakásba, mert a cicus mindenáron a lábához dörgölődződött, miközben dorombolt hozzá. Megvakarta a buksiját, amelyet a macska imádott. Átöltözött, megfőzte a vacsorát, s a macskának is adott a kedvenc lazacos eledeléből. A macska újfent dorombolással viszonozta az ételt. Elmosogatott, majd bevonult a szobájába, bekapcsolta a tv-t, kapcsolgatta egyik csatornáról a másikra, de nem talált semmi érdekest, amely lekötötte volna a figyelmét. Így levett a könyvespolcról egy könyvet, és olvasni kezdte. Félnyolc körül elment fürödni, megágyazott és ismét végig zongorázta a csatornákat. Egyik filmes csatornán épp elkezdődött egy érdekes film, még érdekelte is a történet, tetszett is neki. A film egy lányról szólt, ki véletlenül a szüli, házban felfedezi, hogy a konyhaszekrény átjáró a másvilágra. Jó darabig nézte a filmet, de egy idő után valami elterelte a figyelmét a filmről. Ez a valami nem volt más, mint maga a macska, kinek az est folyamán nem volt szabad a szobába tartózkodnia. A macska helye a bejárati ajtónál található fekhelyén lett volna a helye.
De nem volt ott. Rá nem jellemző módon a tappancsával nyitogatni kezdte a szoba ajtaját. Barbara felkapta a fejét és az ajtó felé nézett. Csak azt látta, hogy a macska a lábával nyitogatja azt. Többször rászólt, de a cica csaknem hagyta abba. Percekkel később a cicus berontott a szobába. Barbara megijedt tőle, mert így még az imádott cicát nem látta még viselkedni az örökbefogadás óta. Feltérdelt az ágyon. Az álmosság percek alatt elillant a szeméből. Hiába szólongatta a nevén a cicát, de nem hallgatott rá. Barbarát egy furcsa nyugtalanság fogta el a macskát látva. A cica kizárólag egy pontra összpontosította minden energiáját. Domborodott háttal állt az ágy és a radiátor között, a szőr a hátán úgy állt fel, mint mikor Barbara megfürdette. Nyávogott a radiátornak. Barbara kiszállt az ágyból, igyekezett a kedvencét megfogni, de az csak nyávogott és fujtatott a lányra, néha – néha a lány kezét igyekezett megharapni. Barbara felszisszent. Fél óra kemény harc után, végül sikerült megfognia és kitessékelnie a szobából. Az ajtóból még egyszer ránézett az állatra, bele egyenesen gyönyörűség szemébe, a cica szemébe furcsa fényt látott felvillanni. A látvány megbabonázta a lányt. A macska nem dorombolt, mint mindig, mikor letette és megsimogatta a hátát vagy épp az ölében tartotta. A cica élesen felnyávogott. Így még sosem hallotta a hangját. Bevágta kedvence előtt a szobája ajtaját, s olyat tett, mind eddig még sosem. Ráfordította a kulcsot. Miután visszamászott az ágyába, furcsa szellő birizgálta meg a bokáját. Odakapott. Semmit sem látott. Csupán a macska harapdálásnak a helye fájt egy kicsit neki. Eszébe jutott a cica furcsa viselkedése, ismét kimászott az ágyból, és odaguggolt, ahova a macska nyávogott. Végig tapogatta a radiátort, majd a szőnyeget. Semmi különlegeset nem tapasztalt. Befeküdt az ágyba és olvasni kezdte a könyvet, de csak nem hagyta nyugodni a dolog, és mindig odanézett. Kintről kaparászás, nyávogás, csattanás hallatszott.
A macska határozottan, többször nekivágódott az ajtónak. Igyekezett odabentről nyugtatni a macskát, de nem akart csillapodni. Bosszúsan feküdt vissza. Nagy nehezen, de elnyomta az álom. Álmába beszűrődött a macska kaparászása, és a Tv-ben sugárzott műsor. Rosszul aludt, egyik oldaláról a másikra fordult, valahol egy autó dudált, a késői óra ellenére az egyik szomszéd füvet nyírt a háza előtt, valaki ízeset káromkodott. Újból megfordult, folyt a víz a hátáról. A hőmérő elérte a negyven fokot. Motyogott magában valamit, majd megfordult. Még a takarót is leverte magáról. Félálomban hallotta, hogy a macska nem hagyja abba a veszett kaparászást. Percek telhettek el, mikor is egy hatalmas dörrenés felébresztette. Dobogó szívvel ült fel az ágyában, s amennyire sikerült a sötétségben körbetekintett, de semmi olyasmit nem látott, amely felébresztette. Még a macska is abbahagyta a vad kaparászást. Ránézett az órára. Hajnali egy múlott pár perccel, a TV is ment még. Szíve még mindig hevesen vert, így egy kicsit filózott ,hogy kikapcsolja- e a készüléket. Végül úgy döntött, hogy kikapcsolja, erőt vett magán és kikapcsolta. Igyekezett elaludni, s könnyebben ment, mint gondolta volna. Hogy álmodott –e valamit, azt nem tudta volna megmondani, csupán azt tudta, hogy az ébresztő elég hamar megszólalt. Lenyomta.
Nyújtózkodott egyet, boldogan és mosolyogva ébredt fel. A naptár keddet mutatott. Kiugrott az ágyból, elvégezte a szükségleteit, felöltözött, s még nem tűnt fel számára semmi szokatlan. A gondolataiból a macska is kiesett. Kilépett az ajtón, beült az autójába és elindult dolgozni, mint minden hétköznap. És még mindig nem tűnt fel számára a sok változás, ami körülvette őt. Dudorászva vezette az autót az ismeretlen úton az ismeretlenbe. Mert a körülötte levő környezet teljesen megváltozott.
Úgy gondolta, elkerüli a reggeli csúcsforgalmat, s rövidebb úton indul el a munkahelyére. Jobbról – balról vette a kanyarokat, s nem tűnt fel számára továbbra sem az idegen környezet. Csak a sehova sem vezető kanyarokat rótta. Az egyik kanyar után végre egy zöldövezeti városrészhez ért. Hirtelen taposott rá a fékre. Döbbenten tapasztalta, hogy ahol a munkahelyének kellett volna állnia, hűlt helyét találta. Átfutott az agyán a gondolat, hogy talán rossz helyen fordult be, s a város részére ért, melyről eddig fogalma sem volt, pedig úgy tudta, hogy kertes, családi házak a város azon részén vannak, ahol ő is lakott. Ismerte a város minden zugát, hisz itt nőtt fel. Egy kósza ötlettől vezérelve az utat rótta, úgy döntött, visszamegy a házához. De hiába. Éppúgy, mint a munkahelyének, a házának is hűlt helyét találta. Illetve ház állt azon a helyen, hol az ő házának kellene állnia, de ez a ház nem az ő háza volt. Megrökönyödött, és kiszállt az autóból, hogy jobban körülnézzen az ismeretlen területen, jobban szemügyre vegye a környezetet.
Elért a szomszédos utcához, és az álla majdnem leesett a döbbenettől. Emlékezte szerint e területen parknak kellett volna lennie, homokozóval, egy kisebb játszótérrel, padokkal és kutyasétáltatóval. Minden eltűnt, s ez a kis utca nem állt másból, mint, bankokból, hotelekből és éttermekből. Ismét megfordult, s a kis utcától balra indult el, hogy arra is körül nézzen. Tízpercnyi gyaloglás után elért egy kisebb kereszteződéshez, megállt, percekig gondolkodott merre induljon. Hirtelen vezérelt ötlettől jobbra fordult. Alig lépett előre, mikor újra megrökönyödött. E terület nem állt másból, mint omladozó, elhagyott épületekből, melyeket graffitik díszítettek. Barbara értetlenül, összezavarodva állt a kietlen területen. Valahonnan egy kósza szellő, macskanyávogást hozott feléje. A szíve nagyot dobbant, és hívni kezdte a macskát. De a cica nem bukkant elő, és a nyávogás is abbamaradt.
Ám, mielőtt pánikba esett volna, futni kezdett az autójához, bevágta magát a volán mögé, és elindult arra, amerre a temetőt sejtette, hogy felkeresse a szülei és nagyszülei sírját. Éppúgy, mint a házak esetén, a temetőnek is nyoma veszett. A temető helyén kietlen, elsivatagosodott terület helyezkedett el. A fülét ismét megcsapta a macska nyávogása Kiszállt az autóból, körülnézett, hívta a macskát, de éppúgy nem bújt sehonnan se elő, mint az utca résznél. De ez volt az első, hogy emberi hangokat hallott. Vagy ahhoz hasonló, dallamos beszédet. Körbetekintett. Nem látott semmit. Fagyos tekintettel indult vissza az autóhoz. De mielőtt beült volna az autóba, újból megcsapta a fülét, a furcsa, dallamos hang. Előre tekintett, s a temetővel szembeni oldalon meglátta azokat, kiknek hangját hallotta. Furcsa kinézetű járókelőket pillantott meg. Tátott szájjal nézett rájuk De rá senki sem figyelt.
Nem teketóriázott, bevágta magát az autóba és a gázpedálra taposott, és igyekezett elhagyni a furcsa várost. Őrült tempóban vezetett, úgymint eddig sohasem. Egyik pillanatban még látta a furcsa kinézetű embereket, a körforgóban kanyargott, a másik pillanatban alig tudott lefékezni, mert hirtelen felbukkant előtte egy nagykapu, amely egyenesen a sötétségbe vezette a lányt. Nagy lökést érzett, és minden elsötétül előtte.
Az óra ébresztője követelőzve csörgött, Gyönyörűség vadul kaparta szobájának az ajtaját. Álmos tekintettel nézett rá az órára. Reggel félnyolcat mutatott. Hatalmast ásított, nyújtózkodott egyet, és szólt a macskához is pár kedves szót. Gyönyörűség hangját meghalva, még vadabbul kaparta tovább az ajtót. S mint akit a villám csapott meg, úgy ugrott ki az ágyból. Minden az eszébe jutott a tegnap estéről. A macska furcsa viselkedése, hogy elindult dolgozni és egy igen furcsa és különleges városrészhez ért, ahol nem talált mást, csak kietlen területeket, elhagyott házakat, és igen különleges kinézetű embereket. Dolgozni indult? Az lehetetlen! Hisz tegnap péntek volt! Gyorsan visszalépett az ágyhoz, felvette a naptárt, és megnézte milyen nap van. a naptár szerint szombat volt. Mi történt vele? Semmi ésszerű magyarázat nem jutott az eszébe. Egyben biztos volt. Nem álmodott, ahhoz túl valóságos volt.
Kinyitotta az ajtót, a macska bevágtatott, egyenesen a radiátorhoz szaladt. A szőr felállt a hátán. Barbara odasietett, óvatosan közelítette meg a cicát, és óvatosan simogatni kezdte a macska hátát. Eszébe jutott, hogy tegnap este megkarmolta. A macsek a kezéhez dörgölődződött. Felemelte, s. Felkapta a kocsi kulcsát. Nem foglalkozott semmivel és senkivel. Pizsamástól kicsörtetett az utcára, hóna alatt a macskával. Páran tartózkodtak kint az utcán, annak ellenére, hogy szombat volt. De egyikőjük sem foglalkozott a lánnyal. Barbara beült az autóba, a macskát maga mellé ültette az anyósülésre. Kitolatott, és elindult azon az úton, amerre a munkahelyére szokott menni. Az irodaház pontosan ott állt, ahol szokott. Az út során semmi különlegességet nem tapasztalt. Elindult a temetőhöz vezető úton. Kiszállt és besétált a temető nyitott kapuján. Nem foglalkozott azzal, hogy a reggeli harmattól, vizes lett a lába. Sietett a sírok között, a szíve hevesen dobogott. A sírokat megtalálta. Megkönnyebbülve sóhajtott fel. Megnyugodott. Boldogan ült vissza, de egy valami még mindig ott motoszkált a fejében. A graffitis házak. Hazasietett. Arra gondolt, elsétál azon a szakaszon, amerre a graffitis házakat látta. Kiszállt az autóból, a macskát kiengedte, ki örömmel csúszott be a kerítés alatt. Ahogy odanézett az anyósülésre, nem akart hinni a szemének. Ahol az előbb még macska ült, egy fénykép volt található. Felvette, és jól megnézte. nem emlékezett rá, hogy ő valaha is fényképet tartott volna az autójába. Amint meglátta a képet, hatalmasat kiáltott.
A képen nem volt más látható, mint azon graffitis házak, amelyeket a titokzatos városrészen látott, kalandos útja során. Barbara elmosolyodott, és arra jutott, hogy téridőt ugrott, és ő egy párhuzamos világban járt.
