Hiszel az idegenek létezésében? Netán a szellemvilágban? Mason Murray nevével pár évvel ezelőtt egy napjainkban is nagyon népszerű magazinban, a Hihetetlenben találkoztam, ahol négy éven keresztül olvashattuk az írásait. A magazinban megjelent novelláin kívül nem is tudtam róla semmit. A szerzőnek éveken át dédelgetett álma volt egy novelláskötet megírása és kiadatása. Írói munkáját lelkes olvasói már igen régóta figyelemmel kísérhetik.

Első könyve, mely az Új Vénusz kiadónál jelent meg 1994-ben Az elátkozottak városa volt, amelyet 2011-ben a Lélekcsapda követett az Ad Librum Kiadó gondozásában. Végül a Mogul Kiadó jóvoltából a tavalyi évben megjelent a Visszatérő végzet is, majd idén Mason Murray meghökkentő meséi I. 

Az olvasó egy sorozat első kötetét foghatja a kezében. A novelláskötet 11 izgalmas történetet foglal magában.  A könyv témájának ellenére a történetek olvastatják magukat az olvasóval. Egyszerre kalauzolják el a fantázia, a misztikum és a rejtélyek világába. A 11 történet különálló részekből áll, öt-hét oldalon keresztül borzonghatunk, vagy épp meghökkenhetünk az eseményeken. Kivételes jelenetek és helyszínek várnak bennünket. 

A szerző zseniálisan forgatja a tollat és játszik a szavakkal mind a 11 fejezeten keresztül, ám az utolsó rész mégis eltér a többitől.  Egyrészt azért is, mert a címe megegyezik a könyvével, másrészt míg az egyes fejezetek 5-7 oldalasak, addig e rész közel húsz oldalt foglal magában. 6 részen keresztül kapunk belelátást az FB munkájába és egy kisvárosi rendőr mindenapjaiba.

Itt van egy, a folyóból kihúzott titokzatos hulla. A szenátus tagja vagy nem? Létező személy vagy mégsem? Hisz e az ember az ufók létezésében és kinyílnak e az X akták?  Vagy épp a helyi serif barátnője az idegenek kapcsolattartója a Földön? Avagy a lány maga is földönkívüli? Milyen titkot hord magában a kisvárosi tanárnő? Ám ahogy folytatódik tovább a történet, felvetődik még egy aprócska kérdés. Lehet, hogy mindenkiből kettő létezik a Földön?

Vagy egészen másról van szó? Válaszokat a novellában találunk. 

 novelláskötetet ajánlom mindazok számára, akik hisznek a szellemek létezésében és szeretik a titkokkal teli rejtélyes történeteket. Mindazoknak, akik kicsit szeretnének borzongani éjszaka a paplan alatt, és elgondolkodni a világban létező rejtélyekről és esetekről.

Ne feledd! Az idegenek köztünk élnek!

Már középiskolás koromban elkezdtem verseket írni. Magyarórán, nyári szünetekben. Majd a főiskolán egy pár verset írtam, de abbahagytam.  2018 decemberében kezdtem el ismételten a versírással foglalkozni. Kerültek fel szinte heti szinten a verseim egészen tavalyig a Poet oldalára. Valami oknál fogva , nem enged belépni a rendszer az oldalra. Így, arra gondoltam, itt is megmutatom a verseimet. A Sors című versemet még 2020-ban írtam. A vers megtalálható lesz elvileg majd a Szövetség című sci-fi történetem második részében, ami 2019 óta íródik és nem tudom mikor fogom befejezni. Az első része az ismertebb webshoppok oldalán megvásárolható.

Íme a vers:

A sors

A sors szemtelenül pimasz.
Lapít, majd robbant s nevetve
Beleszól az életedbe.
Valakijébe vidáman, másét
Kettétörve. Ha mégis mérges vagy rá,
Egy idő után rájössz, mégis jót tett veled.
Ugyan elszakított az eddig éltetettől, és
belelökött egy másikba, s gyűlölsz mindent,
s nem érted, miért tette. Pedig a sors
az utadba sodort valakit, akit eddig nem ismertél,
s minden fenekestől felfordult, pedig küzdöttél ellene.

Közeleg Erzsébet és Katalin és András névnapok. Kíváncsi voltam, hogy e három neves név kapcsán, a bálokon illetve a férjjósláson kívül, milyen népszokások, hagyományok kötődnek. Visszagondolva sem általános, sem pedig középiskolában nem jártak ilyen nevű emberek velem. Szerintem a másik osztályba sem.  A jóslás, a különböző rituálék, a jövőbe látás vágya talán egyikünk számára sem ismeretlen dolgok. A jeles napok és a hozzájuk kapcsolódó hiedelmek, népszokások izgalmas szeletét jelentik nemzeti hagyományainknak és történelmünknek, és általuk rájöhetünk, hogy elődeink gondolkodása annyira nem is különbözött a miénktől. Íme pár érdekes népszokás Márton, Erzsébet, Katalin és András napjához kapcsolódóan.

November 19: Erzsébet.

Leggyakoribb női nevek közé tartozik hazánkban az Erzsébet név.   Árpádházi Szent Erzsébet neve gyakran szerepel a pünkösdi énekekben. Lehetséges, hogy az összefüggés a pünkösdirózsa és Szent Erzsébet legendájának egyik motívuma, a rózsacsoda következtében alakult ki. A tél és a karácsony rámutatónapja volt. A gazdák úgy tartották, ha e napon esik, akkor lágy tél lesz, nem kell félni a téli zimankótól, erős hidegtől, fagyoktól. A földműveseknek határidőt jelentett november 19-e, ugyanis erre a napra mindenképpen be kellett fejezni az őszi búza vetését. Az állatokat a hidegekre való tekintettel a nyári legelőkről mindenhol haza kellett hajtani és bekötni az istállóba. Mondás is született ennek kapcsán: "Erzsébet, Katalin havat szokott hozni, a bitang marhákat jászolhoz kötözni." A katolikus egyház mindenhol misékkel emlékezett meg a "szegények jótevője"-ként ismert Szent Erzsébetről. A fiatalok is nagyon várták ezt a napot, mivel több helyen ekkor zajlottak az ún. várkörjáró játékok, amelyek alkalmával a fiúk-lányok kérdő-felelgetős dalszövegek éneklésével múlatták az időt.

November 25: Katalin.

Katalin-naphoz férjjósló hiedelmek és praktikák kapcsolódtak. Ilyenkor is szoktak vízbe tenni gyümölcságat, s ha az karácsonyra kizöldül, a kíváncsiskodó lánynak közeli férjhezmenetelt jósolt (lásd még Luca-nap). Az ágat ez esetben katalinágnak nevezik.

A jóslások fő ideje a lányok számára: András-nap. A legények azonban ezen a napon tudakozódhattak jövendőbelijük iránt. Például úgy, hogy lopott leányinget tettek a párnájuk alá, abban reménykedve, hogy megálmodják a feleségüket. Sárosfán, Csantavéren a fiúk Katalinkor böjtöltek, hogy álmukban meglássák a jövendőbelijüket.

Katalin női dologtiltó nap. A Szerémségben ilyenkor nem sütöttek kenyeret. Nem szabad szántani, kocsiba befogni. Leálltak a malmok is.

A Katalin-napi időjárásjóslás közismert: „Ha Katalin kopog, akkor karácsony locsog, viszont, ha Katalin locsog, akkor a karácsony kopog.” Katalin napjával befejeződtek az őszi bálok, lakodalma

November 30: András

Az e naphoz legközelebb eső vasárnap, már az advent, a karácsonyra való felkészülés kezdete. Advent idején pedig tilos a lakodalom, minden hangos mulatság. Ilyenkor ugyanis testi és lelki felkészülést vártak el a karácsonyra.

Régen András-napján kezdődtek a disznóölések. E naptól kezdve egészen farsangig mindig akadt egy ház, ahol disznó sivítása verte fel a csendet.

Az időjárással kapcsolatos megfigyelés szerint, ha ekkor esik az eső vagy a hó, úgy közel 40 napig csapadékos lesz az idő. Ha András-napján fagy, akkor a karácsonykor eső lesz.

András naphoz több népszokás, helyenként még ma is élő hagyomány fűződik.

Ugyancsak András-napján a lányok arra voltak kíváncsiak, ki lesz jövendőbelijük, mikor fognak férjhez menni.

Szintén a lányok szokása volt a gombócfőzés András-napján. Kilenc fiúnevet papírszeletekre írtak, összehajtogatva, tésztába gyúrva gombóccá formálták. Forrásban lévő vízbe ejtették azokat, s amelyik legelőször a felszínre jött, azt kikapták, és a néphagyomány szerint olyan nevű fiú lesz a lány jövendőbelije. András nap az egyik legfontosabb házasságjósló nap volt. Ilyenkor például megrugdosták a disznóólat, és ahányat röffentett a disznó, annyi év múlva ment férjhez a lány. A gombócfőzés kapcsán:  A hagyomány településről településre eltérő alakot öltött, de tartalmilag ugyanaz volt. Helyenként 6, máshol 9 vagy 12, de akadt olyan ház is, ahol a karácsonyig hátralevő napok számával azonos mennyiségű gombócot gyúrtak, s töltelék helyett különböző fiúnevekkel ellátott cédulákat rejtettek azok belsejébe. Úgy tartották, amelyik gombóc elsőként jön fel a forrásban levő víz felszínére, az azt rejtő cédulára írt név megegyezik majd jövendőbelijük nevével.

A lány a szobájában ült az ágyán, összezuhanva, szeméből megállás nélkül folyt a könny. Barátja munka miatt e szomorkás április végi pénteki délután elutazott a hétvégére. Az autópályán közel két órás útra volt az a város, ahol a hétvégéjét tölteni fogja nélküle. Ilyenkor a lány fejében, minden rossz megfordul, hiába mondták a barátai, hogy a párja nem olyan. Hinnie kell benne. Barátja, azt is megígérte, hogy szombat este keresni fogja. Bízzon benne. A lány ezt sem akarta elhinni.

Átült a számítógéphez, ami szemben volt az ablakkal. Próbálta a gondolatait elterelni, de nem igazán sikerült neki, mint inkább a fiúra gondolt, és arra, vajon írni fog e számára, hogy odaért. Ebben sem hitt igazán. Félhat magasságában valami történt. Az ágy közepére helyezett telefon leesett a szőnyegre. A lány odanézett, felvette. Nem értette a dolgot, hisz a telefon olyan helyen volt, ahonnan semmiképp nem eshetett le.  Pontosan oda is helyezte vissza. Ám a telefon úgy gondolta, nem érzi ott jól magát, mert e művelet tizennyolc óráig, míg kétszer megismétlődött. A lány továbbra sem értette a dolgot, így maga mellé tette a telefont és tovább olvasta az-e- könyvet.  De csak az járt a fejében hogy: „Kérlek! Írj”

Az újabb furcsa jelenség tizennyolc óra körül következett be. Az ablaknál történt a dolog. Jobb szeme sarkából azt érzékelte, hogy a függöny meglebben. De amikor odanézett, a függöny nem mozdult. Érzett egy hűs fuvallatot, és olyan érzés kerítette hatalmába, hogy nincs egyedül a szobában.  Pedig, rajta kívül, senki más nem tartózkodott a szobában.  E jelenség negyedórával később újra bekövetkezett.  Nem tudja miért, de úgy érezte, hogy párja évekkel ezelőtt meghalt apukája van vele a szobájában.  Visszafordult a gép felé, de már sírni sem tudott.   Félhétkor ismételten bekövetkezett, és amint hűs fuvallat végigfutott a lábán, abban a pillanatban megérkezett a várva várt üzenet. A lány megkönnyebbült. De csak egy pillanatra, mert a gyomra egyberándul, miután arra gondolt, hogy abban a társaságban van egy nő, aki már az első pillanatban sem volt számára szimpatikus, rögtön ellenszenvet érzett, a náluk majd tizenkét évvel fiatalabb lány iránt. Visszaírt. De Húsz óra utánig, nem kapott rá választ. Hajnalban miután felébredt, ott várta az üzenet. Valamikor éjjel félkettő magasságában válaszolt a fiú. „ Nem rég fejeztük be a megbeszélést” Persze. Gondolta magában a lány. „Még el is hiszem.” Nem tudott meglenni egész szombaton. Folyt a könnye és csak az járt az eszében, hogy azok ketten együtt vannak. Megtalálta a neten azt a gyerekkori kazettát, amelyiken gyerekversek lettek megzenésítve, és amelyiken felnőtt. Egy számot hallgatott rajta oda-vissza sírva. Pont a hangulatának megfelelő volt.  Nem hitt abban, hogy este hívni fogja. Félnyolc magasságában írt a fiú újra. „ Most fejeztük be a forgatást. Hamarosan csörgök” „Persze” Futott át ismételten e gondolat a fején. „ Hiszi a piszi, aki elhiszi” Már az ágyban feküdt olvasott, amikor a nagyon várt hívás befutott.   Majdnem sírt, mikor meglátta a barátját. Barátja elmosolyodott, elpirult. Kb 10 percet tudtak csak beszélni. Barátja megígérte, hogy amint hazaér, jelezni fog neki. De ami a legjobban boldoggá tette a lányt, az   az volt , amit a barátja búcsúzóul mondott neki.

„ Legalább láttuk egymást”

Nem igazán emlékszem a gyerekkoromból arra, hogy az óvodában vagy az iskolában tartottunk volna e naphoz kötődő szokások megünneplését. Két emlék valahogy még is elevenen él bennem. Nagymamám testvére Pesten élt.  Aput Ferencnek hívják, de a vezetéknevünk Márton. Egy novemberi napon talán a kilencvenes évek vége felé Katus néni, apu számára Márton nap alkalmából képeslapot küldött.  Ha eszembe jut, mindig elmosolyodom rajta. A másik emlék nem annyira kellemes. 8 évvel ezelőtt a munkahelyemen rosszul lettem és egy hónapig az ágyban kellett feküdnöm.  Nézzünk vidámam dolgok után Márton nap kapcsán. Hisz minden ünnepnek megvan a maga szokása, hagyománya, hiedelme. Lehet, hogy e napon nemcsak libát sütöttek az emberek? Ha hisztitek, ha nem, de e naphoz számtalan babonát, szokást említenek.  Emellett e napon negyven napos adventi böjtöt megelőző utolsó nap, és megengedő jóízű falatozás.

Legenda:

 Legenda szerint Szent Márton a Római Birodalom Pannónia tartományának Savaria (mai Szombathely) nevezetű városában látta meg a napvilágot 316-ban vagy 317-ben (a pontos dátum kérdéses). A római császár katonájaként szolgáló Márton a franciaországi Amiens városában egy hideg téli estén odaadta meleg köpenyének felét egy koldusnak. Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában. Innentől kezdve pedig fordulat állt be Márton életében: Isten szolgálatába állt. Jóságáról már élete során is legendák keringtek, s az alázatos misszionáriust püspökké akarták szentelni. A monda szerint, mikor ennek hírét vette, az érte jövő küldöttek elől a szolgalelkű Márton a ludak óljában bújt el. A szárnyasok azonban gágogásukkal, szárnyuk verdesésével óriási zajt csaptak, így elárulták Márton rejtekhelyét. Végül Mártont 371-ben püspökké szentelték és haláláig, 398-ig Tours-ban segítette a rászorulókat.

Továbbá Márton napja jelentette egykor a paraszti év végét. Ilyenkor fejezték be az éves mezőgazdasági munkákat és kezdetét vette a téli pihenőidőszak. Ilyenkor fizették ki a cselédeket, s a fizetség mellé ajándékba egy libát is kaptak, hogy ezzel is tizedeljék a jószágokat. Mint írtam e napon kezdetét vette az advent előtti negyven napos böjt, ami azt is jelentette  e napon rendszeresek voltak a vásárok és a bálok. Továbbá ilyenkor jóízű lakmározást rendeztek, hogy a következő esztendőben is bőségesen legyen mit fogyasztani. Ezeken a lakomákon jellemzőek voltak a libaételek, mert ilyenkorra már le lehetett vágni a tömött libát is.  Jellegzetes Márton-napi libaételek: Márton-napi libasült, Márton-napi libaleves, libamáj zsírjában, libasült vörösboros káposztával, fokhagymás libacomb, ludaskása, töltött liba és még sorolhatnánk. Így tartja a népi mondás:

 „Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik.”

Nézzük, mi is az a „püspökfalat”:

Szokás volt a papnak is küldeni belőle, különösen a liba hátsó részéből.

Az időjárás kapcsán is vannak e naphoz köthető hiedelmek.

Márton-napján a sült liba mellcsontjából az időjárásra is szoktak jósolni; mégpedig: Ha a lúd mellcsontja fehér, akkor a tél havas és enyhe lesz, de ha vörös, vörösesbarna, akkor hideg tél várható. 
Márton-napjához kapcsolódóan, nem csak a libacsontból, de az aznapi időjárásból is meg szokták jósolni a következő telet, úgy mint:

-Ha ködös Márton, akkor enyhe tél lesz, ha viszont havazik, erős tél várható.

-Ha ezen a napon esik, utána a fagy elviszi a termést. De azt is megfigyelték, hogy 

-Márciusban olyan idő lesz, mint Márton-nap. 

-40 napig olyan idő lesz, mint Márton-napkor. 

-Az e napi szép időt, Szent Márton nyaraként is emlegetik Baranyában. De azt is jelentheti, hogy hideg lesz a tél. Továbbá, kemény tél várható, ha Márton fehér lovon jön, azaz ha e napon havazik.

Vajon melyek az a tiltások ami éppúgy hozzátartoznak a Márton naphoz, mint az összes mondához, hiedelemhez?

Természetesen e napon is tilos volt:

-Takarítani. .

-Mosni.

-Teregetni

Azt is tudtátok, ha e napon álmodunk, boldogok leszünk? Nem tapasztaltam eddig. Német nyelvterülteken pedig szokássá vált a Márton napi fáklyás felvonulás. Magyarországon általában német nemzetiségű települések, iskolák, óvodák és egyházközösségek szervezésében a gyerekek, kisgyerekes családok járják az utcákat maguk készített lámpásokkal és közben Márton-napi dalokat énekelnek. Ha megoldható, a vonulókat római katonák piros köntösébe öltözött lovagló Szent Márton vezeti. A megemlékezés központi helyszínére érve a gyerekek rövid műsort adnak elő, melyben eljátsszák Szent Márton és a koldus történetét. A megemlékezés a Márton-napi tűz meggyújtásával, liba (vagy ember) formájú sütemény és meleg italok fogyasztásával végződik.

Európa szerte, így hazánkban is ezekben a napokban szeretteinkre emlékezünk, akik már nincsenek velünk. Kíváncsi voltam, hogy e szomorú naphoz, kötődnek e hiedelmek vagy babonák.  Sőt, erre napra még tiltások is léteznek. Elsőre nem gondoltam, hogy igen, kötődnek, de meglepetésemre találtam e naphoz köthető dolgokat. November 1-jén Mindenszentek, november 2-án Halottak napja van. E hetet egyben halottak hetének is nevezzük.  Egyes feltételezések szerint , Mindenszentek ünnepe a keltákhoz vezethető vissza. Gyökerei pedig a mai hiedelmekhez kapcsolatosan fellehetők római és keresztényi hagyományok. E naphoz tartozó népi hagyományok teljes mértékben eltűntek a népi hagyományokból. Hagyományunk őrzése pedig fontos része kultúránknak. Mindenszentek napja a Katolikus egyházban az üdvözült lelkek napja. Vagyis e napon ünnepeljük azon Szenteinket, akikről a kalendárium nem tesz külön megjegyzést.  A néphiedelem szerint e napon a halottak felkelnek a sírjukból és hazalátogatnak.

Hiedelmek:

1.Gyertyagyújtás:  A halottak megnyugvást találjanak , és a fény, segít nekik visszatalálni a sírba.

2.”Versharangozás”: Régi időkben az emberek harangot húztak e napon, annyiszor, ahány halottjuk volt. Míg a többi ember várakozott, hogy harangozhasson, addig ők csenden imádkoztak.

3.Halottak kenyere: E napon megvendégelték a szegényeket, koldusokat. Egyes helyeken, e napon kalácsot helyeztek a sírokra, mennyei táplálékként a sírba visszatérő lelkeknek.

4.Cselédfogadás:Egyes helyeken ezen a napon fogadták fel a cselédeket, béreseket.

Egyes területeken e napon terelték be az állatokat a téli szállásukra.

Tilalmak:

Ezen a napon tilos volt:

A munka.

A mosás.

A meszelés

A földeken való munka.

A varrás

Ebben az időszakban jósoltak is. Ha halottak napján esett az eső, az esővízből megtudták, ki fog meghalni. Ezzel riogatták egymást. Az öregek a mindenszentek napján levágott cserfaágból jósolták az időjárást: ha az ág belül száraz volt, kemény hidegekre, ha nedves volt, lucskos, enyhébb télre következtettek. Egyes hiedelmek szerint, ha virágot lopunk egy sírról, akkor „halottat lopunk” Picit visszatérve az időjárásra. Milyen idősjárás lesz e napon? Jól meg kell figyelni, ugyanis olyan lesz a tél is. Ha november 1-jén az idő enyhe, a tél is enyhe lesz, ha ideg, akkor bizony a tél is hideg lesz.

Régebben már hallottam e dologról. Hagyj el egy könyvet, szándékosan egy padon, az iskolában, a buszon, munkahelyen. Én nem az a típus vagyok, aki csak úgy, megszabaduljon egy könyvtől, pláne nem egy olyan könyvtől, ami a kedvencem. De akkor sem, ha a nem ragadta el a tetszésemet. Úgy veszítsd el a könyvet, hogy biztos vagy abban, hogy e könyvet, sosem fogod viszont látni. Sosem gondoltam volna, hogy két könyv is ilyen körülmények között fog hozzám kerülni. Az egyik: John Bevere: A kriptonit kiiktatása. Még nem olvastam, és nagy a gyanúm, hogy nem is fogom.

A másik, amit nyögve, de kiolvastam; Jonathan Cahn: A hírnök.

Úgy kerültek hozzám a könyvek,  a volt munkahelyemen, ha jól emlékszem, tavasz környékén a radiátorra voltak kirakva a folyosón. Tébláboltam, ki bemászkáltam a csoportból, senki sem tudott semmit a két könyvről. Tettem egy elhatározást, és felnyaláboltam a két könyvet és bevittem hozzánk, az irodába. Bízva, hogy talán senki sem keresi őket. Nem is keresték. A hírnökkel kezdtem az olvasást, hazafelé a buszon olvasni kezdtem. Észre sem vettem, mi van beleírva a könyv elejébe, addig, míg a munkatársam nem mondta. Gyanúm az, hogy Marci veszítette el a két könyvet, direktbe ahhoz a csoporthoz, amiben én is vagyok. Már aznap hazafelé a buszon olvasni kezdtem. Akkor nem is ejtettem, hogy hosszadalmas, és kínlódás lesz a vége. Monoton az egész, a hosszú párbeszédek. Időre abbahagytam, majd a múlt hónap végén újra előkertesem, lesz, ami lesz, alapon kiolvasom. Ugyanúgy voltam, mint a harmadik fejezetnél. Fejezzem már be végre. Imádom e történeteket... de kegyetlen volt. Vissza kellett lapoznom, újraolvasni vagy visszaolvasni pár lapot az előző vagy épp abból a fejezetből, amit olvastam. Megfogadtam, ha kiolvastam, én magam is elveszítem valahol. Mai napig azon gondolkodom, hogy lett e történet New York Times bestsellere? A molyon sem vagyok igazán cselekvő, de nagyon kíváncsi voltam, másoknak mi a véleménye e könyvről. Hát... túlzottan nem voltak elragadtatva mások sem a könyvtől.

Nyilván sok összeesküvés-elmélet született 9/11-el kapcsolatban, de ez mindenen túltett. Egy vasárnap délelőtt a boltmenet közben a településem parkjában szándékosan egy padon hagytam a könyvet. Remélem, aki megtalálta, annak jobban fog tetszeni.

Régebben már hallottam e dologról. Hagyj el egy könyvet, szándékosan egy padon, az iskolában, a buszon, munkahelyen. Én nem az a típus vagyok, aki csak úgy, megszabaduljon egy könyvtől, pláne nem egy olyan könyvtől, ami a kedvencem. De akkor sem, ha a nem ragadta el a tetszésemet. Úgy veszítsd el a könyvet, hogy biztos vagy abban, hogy e könyvet, sosem fogod viszont látni. Sosem gondoltam volna, hogy két könyv is ilyen körülmények között fog hozzám kerülni. Az egyik: John Bevere: A kriptonit kiiktatása. Még nem olvastam, és nagy a gyanúm, hogy nem is fogom.

A másik, amit nyögve, de kiolvastam; Jonathan Cahn: A hírnök.

Úgy kerültek hozzám a könyvek,  a volt munkahelyemen, ha jól emlékszem, tavasz környékén a radiátorra voltak kirakva a folyosón. Tébláboltam, ki bemászkáltam a csoportból, senki sem tudott semmit a két könyvről. Tettem egy elhatározást, és felnyaláboltam a két könyvet és bevittem hozzánk, az irodába. Bízva, hogy talán senki sem keresi őket. Nem is keresték. A hírnökkel kezdtem az olvasást, hazafelé a buszon olvasni kezdtem. Észre sem vettem, mi van beleírva a könyv elejébe, addig, míg a munkatársam nem mondta. Gyanúm az, hogy Marci veszítette el a két könyvet, direktbe ahhoz a csoporthoz, amiben én is vagyok. Már aznap hazafelé a buszon olvasni kezdtem. Akkor nem is ejtettem, hogy hosszadalmas, és kínlódás lesz a vége. Monoton az egész, a hosszú párbeszédek. Időre abbahagytam, majd a múlt hónap végén újra előkertesem, lesz, ami lesz, alapon kiolvasom. Ugyanúgy voltam, mint a harmadik fejezetnél. Fejezzem már be végre. Imádom e történeteket... de kegyetlen volt. Vissza kellett lapoznom, újraolvasni vagy visszaolvasni pár lapot az előző vagy épp abból a fejezetből, amit olvastam. Megfogadtam, ha kiolvastam, én magam is elveszítem valahol. Mai napig azon gondolkodom, hogy lett e történet New York Times bestsellere? A molyon sem vagyok igazán cselekvő, de nagyon kíváncsi voltam, másoknak mi a véleménye e könyvről. Hát... túlzottan nem voltak elragadtatva mások sem a könyvtől.

Nyilván sok összeesküvés-elmélet született 9/11-el kapcsolatban, de ez mindenen túltett. Egy vasárnap délelőtt a boltmenet közben a településem parkjában szándékosan egy padon hagytam a könyvet. Remélem, aki megtalálta, annak jobban fog tetszeni.

Régebben már hallottam e dologról. Hagyj el egy könyvet, szándékosan egy padon, az iskolában, a buszon, munkahelyen. Én nem az a típus vagyok, aki csak úgy, megszabaduljon egy könyvtől, pláne nem egy olyan könyvtől, ami a kedvencem. De akkor sem, ha a nem ragadta el a tetszésemet. Úgy veszítsd el a könyvet, hogy biztos vagy abban, hogy e könyvet, sosem fogod viszont látni. Sosem gondoltam volna, hogy két könyv is ilyen körülmények között fog hozzám kerülni. Az egyik: John Bevere: A kriptonit kiiktatása. Még nem olvastam, és nagy a gyanúm, hogy nem is fogom.

A másik, amit nyögve, de kiolvastam; Jonathan Cahn: A hírnök.

Úgy kerültek hozzám a könyvek,  a volt munkahelyemen, ha jól emlékszem, tavasz környékén a radiátorra voltak kirakva a folyosón. Tébláboltam, ki bemászkáltam a csoportból, senki sem tudott semmit a két könyvről. Tettem egy elhatározást, és felnyaláboltam a két könyvet és bevittem hozzánk, az irodába. Bízva, hogy talán senki sem keresi őket. Nem is keresték. A hírnökkel kezdtem az olvasást, hazafelé a buszon olvasni kezdtem. Észre sem vettem, mi van beleírva a könyv elejébe, addig, míg a munkatársam nem mondta. Gyanúm az, hogy Marci veszítette el a két könyvet, direktbe ahhoz a csoporthoz, amiben én is vagyok. Már aznap hazafelé a buszon olvasni kezdtem. Akkor nem is ejtettem, hogy hosszadalmas, és kínlódás lesz a vége. Monoton az egész, a hosszú párbeszédek. Időre abbahagytam, majd a múlt hónap végén újra előkertesem, lesz, ami lesz, alapon kiolvasom. Ugyanúgy voltam, mint a harmadik fejezetnél. Fejezzem már be végre. Imádom e történeteket... de kegyetlen volt. Vissza kellett lapoznom, újraolvasni vagy visszaolvasni pár lapot az előző vagy épp abból a fejezetből, amit olvastam. Megfogadtam, ha kiolvastam, én magam is elveszítem valahol. Mai napig azon gondolkodom, hogy lett e történet New York Times bestsellere? A molyon sem vagyok igazán cselekvő, de nagyon kíváncsi voltam, másoknak mi a véleménye e könyvről. Hát... túlzottan nem voltak elragadtatva mások sem a könyvtől.

Nyilván sok összeesküvés-elmélet született 9/11-el kapcsolatban, de ez mindenen túltett. Egy vasárnap délelőtt a boltmenet közben a településem parkjában szándékosan egy padon hagytam a könyvet. Remélem, aki megtalálta, annak jobban fog tetszeni.

A halloween elnevezés a nyugati germán óangol nyelv, a mai angol őséből származik. A »szent« jelentésű hālig melléknévből, illetve ennek a főnévi megfelelőjéből a hallow »szent, szent ember« jelentésű szóból. Az All-Hallows-Eve kifejezésből, ahol az utolsó szó az evening (»este«) szó régies változata. Az egész kifejezés a mindenszentek keresztény ünnep előtti éjszakát jelölte. A kifejezés 1556-ból maradt fenn először, és ennek terjedt el később a skót változata, a Hallowe’en, ugyanis a skót nyelvben az „eve” megfelelője az „even”, s ez rövidült „e’en”, illetve „een” alakká.

A halloween ősi kelta hagyományokból kialakult autentikus ír ünnep. Október 31. éjszakáján tartják, elsősorban az angolszász országokban. Az ünnep 1840 körül került Észak-Amerikába, amikor sok elszegényedett ír földműves vándorolt ki Írországból, akik magukkal vitték az ősi kelta eredetű népszokásaikat és hitvilágukat is.

A kelták hite szerint, október 31-én este a holtak szellemei visszatérnek, és mivel beköltözhetnek az élőkbe, félelmükben beöltöztek különféle álcázó maskarákba, mert ezzel akarták becsapni és összezavarni a holtak szellemeit. A történelem során több hasonló római kori ünnep is elvegyült a kelta halálkultusz samhain nevű ünnepével, ezért mai állapotában ez az autentikusnak ismert pogány ünnep az ókori mediterráneumból származó elemeket is tartalmaz, amely kiegészült az ír nép szokásaival, és az észak-amerikai, nyugat-európai vidám ünnepi és gasztronómia bolondozással, töklámpás faragással, jelmezes kéregetéssel, beöltözős partikkal, almahalászattal is. Továbbá  a mai Nagy-Britannia, Írország és Észak-Franciaország területén élő kelták megünnepelték a kelta újévet, amely október 31. éjszakájára esett, és megköszönték a napistennek, hogy a földet és a termést gazdaggá tette.

Stefan Moser szerint – aki a salzburgi kelta múzeum igazgatója – „az a tény, hogy a halloween egy kelta gyökerű szokás, olyan mítosz, amely a Halloween elterjedésével kezdődött, és azóta nem távolították el, azonban nincs komoly kapcsolat a két dolog között.”

Amerikában az 1900-as évek elejétől vált egyre népszerűbbé, majd a legkedveltebbé halloween ünnepe, az ünnepi fesztiválokon szörnyek, boszorkányok, földönkívüliek, kalózok, rajzfilmek és mesék szereplői, állatok és hírességek maszkjait viselő jelmezesek jelennek meg.

Az évnek ebben az időszakában több más ünnep is van.

– Október 31. a kelta, római és sajátos ír-keresztény gyökerekkel rendelkező halloween. Ugyanezen a napon van samhain is, amikor a kelta-óév véget ér, és a kelta újév elkezdődik. A neopogányok a samhain szertartásait részesítik előnyben.

–  A katolikus mindenszentek (Festum Omnium Sanctorum) az üdvözült lelkek emléknapja november 1-én van.

–  A mindszentet követő halottak napja (Commemoratio omnium Fidelium Defunctorum) katolikus ünnep az elhunyt, de az üdvösséget még el nem nyert, a tisztítótűzben lévő hívekért november 2-án van.

Az amerikai ír telepesek az ősszel aratott tököt nem csak hallowen ünnepi kellékeként használták, hanem levágták a tök tetejét, eltávolították belőle a magokat, majd tejet, fűszereket és mézet öntöttek bele, amit forró hamun sütöttek meg, ma ezt tartják a hálaadás napján készített tradicionális tökpite eredetének.

Középkori ábrázolás, a mindent elemésztő pokol kapujáról.

Egy ír legenda szerint nevét egy Jack O’Lantern nevű részeges kovácsról kapta. Egy szép napon odament a részeges Jackhez az ördög és hívta a pokolba, de előtte felajánlotta, hogy igyanak meg még egy italt. Jack azonban nem akart vele tartani, ezért hát furfangos cselt eszelt ki. Ravasz módon megkérte, hogy válasszon egy almát az almafájáról, mire az ördög felmászott a fára. Jack tudta, hogy mitől fél az ördög, ezért a fa oldalára egy keresztet rajzolt. Az ördög nagyon megrettent a kereszttől, és nem is mert lemászni, ezért kénytelen volt a fa ágán kucorogni. Az ördög addig-addig egyezkedett a furfangos kováccsal, míg az megígértette vele, hogy ha leengedi a fáról, cserébe gondoskodik róla, hogy Jack (aki életében sok rosszat tett) ne kerüljön a pokolba. Jack ekkor megengedte, hogy lemásszon a fáról az ördög – aki abban a pillanatban el is tűnt. Azonban, amikor Jack meghalt, lelke a menny és a pokol között rekedt: a mennybe nem engedték be, mivel élete során sokat részegeskedett és bűnös módon élt, de az ördög sem akarta a pokolba befogadni, mert nagyon haragudott Jackre a régi csínye miatt. Jack arra kérte az ördögöt, hogy legalább egy kis fényt adjon neki, hogy megtalálja a visszautat az élők világába. Végül az ördög megszánta és egy örökké izzó fadarabot dobott Jacknek a pokol katlana alatt lobogó tűz parazsából, amit nyugtalan lelkének szánt. Az izzó parazsat Jack egy kivájt takarmányrépa (rutabaga, svéd karórépa) belsejébe tette világító lámpásnak, s azóta lelke ennek a takarmányrépa-lámpácskának a fényénél keresi megnyugvását.

A legenda sok egyéb változata is létezik az angolszász nyelvterületen, köztük Fukar Jack (Stingy Jack) története is, az öreg részeges kovácsról, aki szeretett mindenkit megtréfálni, de egyszer eladta a lelkét az ördögnek.

A legenda egy másik ismert változata szerint, amikor az ördög el akarta vinni a pokolba a részeges kovácsot, Jack csele az volt, hogy meggyőzte az ördögöt, hogy változtassa magát pénzérmévé, mellyel fizetheti az italukat a kocsmában. Az ördög úgy is tett, Jack azonban a pénzt zsebre tette egy ezüst kereszt mellé, mely megakadályozta, hogy az ördög visszaváltozzon eredeti alakjába.

Az ír néphagyományt követő Amerikában, a legendában eredetileg szereplő takarmányrépát a narancssárga színű, Amerikában őshonos, látványosabb, könnyen vigyorgósra kivájható sütőtök növény váltotta fel.

Egyesek keresztényellenesnek tartják a halloweent: „A keresztények gyertyáit – amelyeket elhunyt szeretteink sírján gyújtunk – akarják ugyanabban az időpontban kigúnyolni a szörnyeket ábrázoló töklámpásokkal.

Magyarország.

Nálunk nincs halloween, nálunk mindenszentek van – jár körbe ez idő tájt a mondás.

A tökfaragás sokak számára az őszi dekoráció elkészítéséhez tartozó tevékenység, mások szerint mindössze a halloween ünnepével importált, a magyar hagyományoktól kifejezetten idegen elem. De kinek van igaza?

A dolog érdekessége, hogy a 20. század eleji paraszti világban kifejezetten kedvelt volt Magyarországon a töklámpások készítése, amivel ijesztgették, heccelték egymást a fiatalok. Sok helyen tökvicsorinak hívták a betakarítást követően, néhol kifejezetten halottak napja és mindenszentek idején faragott tököt. A népszokás Erdélyben is kifejezetten kedvelt volt.

Egyes tájegységeken a Luca-tök volt ismert, ami természetesen Luca-napra készült. A faragott tököt ebben az esetben is gyertyákkal világították ki, és a cél szinten az ijesztgetés volt. Az Amerikában olyan jellemző halloweeni tök valójában az európai kultúrkörből került ki, majd onnan importáltuk vissza.

Tehát, ha eddig túlságosan amerikainak érezted a tökfaragást, most bátran vesd bele magad, és gondolj a magyar ősökre, akik már több mint száz évvel ezelőtt is hasonló faragványokkal ijesztgették egymást a paraszti világban.

Most a mesekönyvem szereplőit és helyszíneit szeretném bemutatni.

„– Bandi Farkas: Bandi a mese fő karaktere. Mindenki számára gonosznak vélt farkas, akitől az erdő lakói félnek és rettegnek, valójában egy szerethető karakter. Jószívű, kedves és odaadó barát. Szívesen segít mindazoknak, akik hozzá fordulnak segítségért, megbízhatnak benne. Bandi füle és háta szürke, mellkasa és tappancsa és farkának a vége fehér, kék szeme van és fekete orra. Barátságos, kerek, fekete szemekkel. Magassága egyezik egy Angol Cocker Spánieléhez.

– Jojó: az egykori gyerekjátékáról kapta a nevét. Ő ez erdő jó tündére. Már több száz éve él a kerek erdő berkeiben. Picike, jóságos, meleg szívű tündér, ki szintén ott segít, ahol csak tud. Kicsinysége ellenére erős kiállású, magabiztos, akinek szavára minden erdőlakó hallgat, tanácsait elfogadja. Jojó haja színe szőke, hosszú hajú, benne virágok találhatóak, mindig copfban van összekötve és égkék szín szeme van. Kék kisruhát, sárga csizmát visel.

– A három kismalac neve is adott volt. Röfi, Töfi és Böbi. Röfi és Töfi onnan kapták a nevüket, hogy régen, gyerekkoromban voltak malacaink, és ha jól emlékszem, így hívták őket. Böbi miért Böbi?  Nem tudom megmondani. Ők az erdő rosszai. Mindenkire rosszallóan néznek, főleg Bandi Farkast tekintik ellenségnek. A három testvér közül, aki szeret gúnyt űzni másból, a legkisebb malac, Röfi. Ellenben a két testvérével, akik segítőkészek, barátságosak, de valahol ők is szeretik a másikat kigúnyolni. Magasságukat tekintve állva térdig érnek. Röfi sárga pólót visel, csokornyakkendővel, és kék rövidnadrágot hord. Töfi kék kertésznadrágot, hozzáillő, szintén kék sapkával és fehér pólót visel. Böbi fehér trikót hord, kék rövidnadrággal és szintén kék kalapszerűséget visel a fején. Téglaházban élnek a nyuszi közvetlen szomszédságában.

– Uhu, a bagoly: az erdő öreg baglya. Bölcs, naphosszat az erdő fái között röpköd. Ő a hírvivő. Hozza és viszi a fontos híreket, mindarról tudósit, ami az erdőben történik. Barna és a bölcsesség jelképét, szemüveget visel.

– Nyuszi: fehér bundájú, hosszú fülű, fekete szemű tapsifüles. Bár kicsi, de mindig tettre kész. Némely erdőlakó félénk és retteg, éppúgy, mint a tündér esetében hallgatnak rá és követik. Nyuszi a malacok szomszédságában lakik egy kisebb faházban.

– A mesekönyv helyszíne a mindenki által ismert kerekerdő.”

Illusztráció: Mimi ( Géczi Noémi)

Most a mesekönyvem kapcsán érdekességeket hoztam nektek.

Érdekességek

A Bandi farkas kertészkedik a kiközösítésről, bántásról szól. Velem megtörtént eset kapcsán született meg e történet.

– A Bandi farkas karácsonya és a Télapó sapkája című két mesém egyformán szól a barátságról, a szeretetről és segítségnyújtásról.

– A Bandi farkas és a barátság című mesém története szintén velem megtörtént eset kapcsán íródott. Egy akkor még számomra egy nagyon kedves volt főiskolai csoporttársamról írtam egy nap leforgása alatt e mesét. A mesémbe leírtam mindazt, amit „velem tett" barátként a valóságban. Nem hagyjuk cserben a másikat, értesítjük, ha közbe jön számunkra valami, hogy ne várjon ránk több órán keresztül, és kérjünk e miatt bocsánatot. Nem másnap, hanem még azon a napon.

– Bandi farkas kezet mos: úgy éreztem, muszáj egy olyan történetet megírnom mesébe foglalva, ami kötődik az aktuális egészségügyi/járványhelyzethez. E mesén keresztül kapjanak egy kicsit oktató jelleggel a gyerekek, rímekbe szedett vers által, hogyan kell helyesen kezet mosni és vigyázni a másik emberre a környezetünkben.

– Bandi farkas és a húsvét: úgy írtam meg az első mesét a második kötethez, hogy kötődjen az ünnephez és a könyv megjelenését is úgy terveztem, hogy húsvétra érkezzen.

– Bandi farkas és az elviselhetetlen szomszéd: a mesében szereplő fakopáncs nem véletlenül kapta a Robi nevet. Szomszédunk, Robi, aki minden hétvégénket megkeseríti, pontosan ugyanúgy, ahogy a történetben a fakopáncs viselkedik. Zenét üvölttet, fúr-farag, kalapál megállás nélkül.

– Bandi farkas és a kiscica: az én cicámról szól a történet. 2017-ben költözött be a muskátlis ládánkba, épp úgy, mint a mesében, és itt is maradt közöttünk egészen tavaly májusig. Mert sajnos eltűnt.

– Az erdő gonosz boszorkánya: spontán jött történet, nem kötődik semmihez."

www.bookdremas.hu