A Karácsonyi kívánság. 2.

Az Üzenet.

A lány továbbra is az ágyán ült, ahogy a fenyőfától eljött, és kérte, legalább karácsony alkalmával e kérést teljesítse. Hogy a fiú keresse őt telefonon. Nem volt az a kutogatos fajta, de nem bírta ki, hogy ne nézzen rá a messengerre.   Kb fél órája már egyszer megtette. Ő fent volt. Most újra megtette. A fiú, továbbra is elérhető volt.  Az ágyra vágta a telefonját dühösen. Sötét gondolatok keringtek a fejében. Nem gondol rá. Az eszében sincs. Biztos egy nővel beszélget. Zokogott. Ránézett a háta mögötti könyvespolcra helyezett órára. 19:30-at mutatott. Megtörölte a szemét, és elindult fürödni.  Zokogott, de szerencséjére a zubogó víz hangja elnyomta a zokogása hangját, így senki sem hallotta lelkének fájdalmát karácsonykor. Lüktető szívvel, gyomorideggel lépett be a szobájába. Megállt az ágyánál és ránézett a telefonjára. Ruháit rádobta a székre. Még egy percig bámulta a telefont, vett egy mély levegőt és felvette az ágyáról a készüléket. Megnyomta oldalt és a képernyő kivilágosult. És ott volt. Ott várta az üzenet a fiútól. Ott volt az ő neve kiírva. Remegett a keze és remegve ült rá az ágyára. Megnyitotta két sóhajtás közepette az üzenetet. Az üzenet nem állt másból, csak egy gyönyörű gift-ből. De ez minden másnál többet ért a lány számára.  Lelájkolta, majd kilépett az üzenetküldőből. Tizedmásodperc múlva újabb üzenet érkezett. „ Milyen a fátok”?  Gyorsan visszalépett és elküldte a fáról a képet. Bebújt az ágyba és kikapcsolta a netet. Minden este így szokott tenni. Próbált olvasni, de mindhiába. Gondolata a fiú körül keringtek és a kapcsolatukról, az emlékekről, amiktől nem tud szabadulni, mert ha rágondolt, boldogság járta át a lelkét.

Másnap délelőtt is alig találta a helyét. Fel- alá mászkált, hol a konyhában volt, hol a szobájában. Épp valamit nézett az interneten, amikor a telefonja megszólalt. Nem tudta eldönteni, hogy e-mail vagy SMS érkezett e, mert mindkettőnek ugyanaz a csengőhangja és nem tudta átállítani. Az ágya felé fordult és rábámult a telefonjára. felállt az íróasztaltól és az ágyához lépett. Megérintette a készüléket. Nem jelzett sem üzenetet, se SMS-t. Biztos csak képzelődött. De a kisördög ott bujkált benne. Megnézte az e-mailt. A szíve nagyot dobbant. Ott volt egy üzenet a fiútól. A jelenetet küldte el számára, amiben a lány szerepelt.  De egyből el is szomorodott.  A fiúra gondolt. Tudta, hogy nem fogja keresni. Nem fogja a nevét kiírni a telefon, hogy a fiútól hívása van. és azt is jól tudta, hogy idén, nem fogja odahívni magához szilveszterre.

Kiment a szobából és ránézett a fenyőfára.

-Köszönöm fenyőfa, hogy valami szinten, de teljesítetted a kérésem. De kérlek, fenyőfácska, karácsony van. Kérlek, teljesítsd még azt a kérésem, hogy hívjon. Hívjon fel. Kérlek. Könyörögve kérlek. Ígérem , jó leszek, türelmes leszek, kivárom, csak még ezt az egy kérésemet teljesítsd.

Zokogva berohant a szobájába.

Mit is szeretne egy író? Sok mindent. De a legjobban azt, hogy az általa írt és nyomtatásban megjelent könyveit viszontlássa egy könyvesbolt polcain. 

Három nyomtatott könyv megjelenés után, nekem is ez volt az álmom. Tudtam, hogy  a Szövetség és mesekönyvem kint van a Libri boltjainak a pocain, honlapjukon nyomon is követtem, melyik boltjukban még hány darab kapható. Egy valami fájt nagyon. Azaz, hogy sosem jutok el egy Libri boltba, mert nálunk, Tolna megyében nincs boltjuk. legközelebbi Pécsett van. Néha -néha egy-egy ismerősöm, akik esetleg jártak valamelyik botban, esetleg szerzőtársam , akik saját könyvüket keresvén ráakadtak az enyémre, képet készítettek róla, és el is küldték számomra. Számomra csak álom maradt az, hogy én egyszer egy boltban megnézhetem a könyvem. Addig nem igazán akartam hinni, míg meg nem látom őket.  E pillanatig idén márciusáig kellett várnom. 

Tamással valami miatt, már nem emlékszem pontosan miért, de át kellett mennünk a X. kerületbe. Ha már ott voltunk, az ő ötlete által átmentünk az Árkádba körülnézni. Két Libri bolt volt. Az elsőben megkérdeztük az eladót, hogy E.M.Miller e könyveit keressük. Utána nézett, de az ő boltjukban nem volt. De a másikban igen. Így hát átmentünk oda. Tamás jobban be volt zsongva , mint én, az író, akinek a könyveit keressük. Sehol sem találtuk Bandi farkas történeteit. Megkérdezte az elaót. megmutatta nekünk. Teljesen be volt tolva. meglátni sem lehetett. Jobbra balra fényképeztem. Végre készült egy olyan kép, amelyben a kezembe foghatom a könyvemet egy Libri boltban. Három darab volt belőle bolti készleten. Szépen előrébb toltam, hogy jobban látszódjon. De hol a második része? Bár azt, a honlapjukon nme jelezték, hogy bolti készleten lett volna. Sajnos nem volt. Csak az első rész. De eszünkbe jutott a Szövetség is. Arra is nehezen találtunk rá, eladói segítséggel. A bejárathoz közeli polcon volt. természetesen legalul. Így is készült kép arról, a sci-fi könyvemet egy Libri boltban fogom a kezemben. A Szövetségből 5 volt található bolti készleten. 

Egyre közeledett a szeretet ünnepe, karácsony.  A lány szívét nagy  bánat járta át. Nem találta a helyét. Gondolatban mindig egy helyen járt. Legyen az nappal vagy éjszaka. Akkor sírt, amikor senki sem látta. A bánat, ami a lelkét gyötri közel egy hónapja, mardossa, teljesen felemészti az egész testét.  Mindig nem találta a megfelelő magyarázatot arra, mi történt közte, és a párja között.   A fiú már egy hónapja furán viselkedik vele szemben, alig keresi.  Ha pedig ír vagy hívja, nagyon fura vele szemben.  Könnyes szemmel a szobája ablakához állt és kibámult rajta és a szakadó hóesést nézve. Percek múlásával édesapja jelent meg az udvaron, egy fenyőfát cipelt a kamra felé. A lány szívét újabb fájdalom járta át, és keserű sírásba kezdett.   Eszébe jutott egy 1 évvel ezelőtti emlék.   Egy emlék, amit örökre a szívébe zárt, mint ahogy az összes többit, amit a fiú adott számára oly sokáig, amire ő emlékszik, a fiú viszont nem.  De nemcsak a fiú által okozott fájdalom járta át a testét, hanem egy hirtelen, a semmiből előbukkanó régi barát, akiről sosem hallott, keserítette meg a mindenapjait a lánynak. E barát, legutoljára, igen ocsmányul viselkedett vele szembe, így még sosem bántak vele, nem alázták meg. Pár napja kapta a baráttól e üzenetet. Előtte nap váltak el a fiútól, aki üzenetben megdicsérte és mosolyt is küldött az üzenet mellé. A barát üzenete óta, a fiú, egyáltalán nem jelentkezik. Eltűnt. És hiába várja, hogy a telefon, kiírja a nevét. Mert jól tudja, hogy a párja nevét, már sosem fogja a telefonkijelzőjén olvasni.  

Semmi karácsonyi hangulata sem volt. Nem érdekelte az advent sem, és maga a közelgő ünnep sem. Pedig minden évben alig várta, hogy beköszönjön ez az időszak.  Szobájába sem tette ki a szokásos dekorációkat.  Csak ült a szobájában, az ágyán összekuporogva, zokogva, az agya kattogott. Hiába igyekeztek a barátai is nyugtatni, minden rendben lesz, rájön, ki az a személy az életében, akire számíthat, ott áll mellette, támogatja. Hisz, már nem először hallja barátaitól, miszerint a fiú, többször is elmondta, hogy ő igenis fontos az életében. Hát ő nem így gondolja, nem így látja a dolgokat. Dicséri minden tekintetben. Valahogy ezt, most nem akarta elhinni. Barátai azt is mondták, higgye el, keresni fogja őt. Bízzon benne. Nem tudott. Csak a telefon kijelzőjét leste, és várt. Várta, hogy a nevét kiírja. De a telefon nem akart megszólalni.  

Szenteste napján már állt a fenyőfa az előszobában. Arra várva, hogy pompázzon és boldogságot hozzon mindenki számára. A lány ott állt előtte, kezében fogva a díszeket. A fenyőfát nézte, miközben potyogtak a könnyei. Nem volt mellette senki, nem hallották szavait, amit a fenyőfához intézett.

-Fenyőfa! Tavaly, nagy boldogságot hoztál számomra. Igaz, már októberben megtörtént, de te vagy rá a tanú, hogy én voltam a világon a legboldogabb. Adtál számomra valakit, akit a mai napig tiszta szívből szeretek, a legfontosabb számomra, és belehalnék, ha végleg elveszíteném őt. Olyan boldog voltam egészen a múlt hónapig. De most úgy érzem, el fogom őt veszíteni… így hát egy nagyon nagy kéréssel fordulnék hozzád. Ha nem lenne gond, inkább kettővel.  Az első az lenne, hogy vezesd őt vissza hozzám, sugalld számára, hogy fontos ő is a számomra, mi egymásért vagyunk. Nem véletlenül sodorta a sor az utamba, hisz egy célunk van, minket egymásnak teremtettek. Én vagyok az, akire számíthat és bízhat. Emlékezzen a vidóchat beszélgetésinkre, igenis minden úgy történt, ahogy én mondtam neki a legutóbbi találkozásunkkor. És kérlek szépen fenyőfácska, és azt is mondd el neki, hogy hívjon fel. Vagy írjon. Nekem az is elég lenne. Ha nem lenne gond, lenne még egy harmadik is. Emlékeztesd ara, hogy nézzen a lelke mélyére, és emlékezzen arra, kik valójában az igaz barátai. Mást nem kérek. Csak ezeket.

A lány visszatette a tartóba a fenyőfadíszeket, és zokogva berohant a szobájába. Törökülésbe téve a lábait, magához szorítva a fiú pulóverét. Várt.

Kérlek karácsony, kérlek fenyőfa, teljesítsd a kívánságomat. Mást, tényleg nem kérek.

elmegyek az éjféli misére, amiből sosem lett semmi. Egyszer csinálunk Lucaszékét, és elviszem az éjféli misére, ráállok, és megnézem, ki a falu boszorkánya. Ebből sem lett sose semmi, és nem is lesz.  Azért kíváncsiságból megnéztem vajon, milyen népszokások kötődnek a Lucaszékén kívül e naphoz. Találtam egy érdekes szokást. Persze, lesznek közöttük már ismert, más népszokáshoz is kapcsolódó szokások is.

Tudtátok azt, ha e nap reggelén férfi jár a háznál, első látogatóként, akkor a szaporodás bika lesz, s ha nő jár leghamarább nálunk, akkor a szaporodás ünő lesz. Ez számomra igen érdekes, még egyáltalán nem hallottam róla. Nálunk is vannak itthon baromfik, de erről a népszokásról sem hallottam még. E napon a cél elsődlegesen a tyúkok termékenységvarázslása volt. Természetesen ehhez kapcsolódik, hogy e napon tilos a munka. De egy kicsit más. Ugyanis e napon, a nőknek tilos mindenféle munkát végezni. Például, ha e napon varrnak, fonnak, akkor a baromfi fenekét varrják be, nem lesz tojás, nem lesz baromfi szaporulat.

Nézzünk egy sokkal ismertebb népszokást. Magát a széket.  Luca boszorkányos jellegéhez kapcsolódik az ötszög alakú lucaszék készítése is, melyet ezen a napon kezdtek faragni. Készítéséhez kilencféle fát (kökényt, borókát, jávorfát, körtét, somot, jegenyefenyőt, akácot, csert és rózsafát) kellett használni, s karácsonyig el kellett készülnie. Mivel a lucaszék lassan készült, minden nap csak egy műveletet lehetett rajta elvégezni, innen ered a mondás is, miszerint „Lassan készül, mint a Luca széke“. A szék készítője magával vitte a széket december 24-én az éjféli misére, s ekkor a székre ráülvén megláthatta, hogy a gyülekezet tagjai közül kik a boszorkányok. Miután a szék készítője a boszorkákat felismerte, gyorsan szaladnia kellett, s maga mögé mákot szórva biztosítania, hogy leleplezett üldözője ne érjen a nyomába. Az otthon már biztonságot nyújtott, de a lucaszéket mindenképpen el kellett égetni.  

Végül pedig a Luca napi búza. Luca napjához köthető a búzaültetés. Ezen a napon kis tálkába búzát szórt a háziasszony, amit karácsony napjáig öntözgetett, s minél magasabbra hajtott ki, s minél jobban kizöldült addigra, annál bővebb termést jósoltak a következő esztendőre. Belsejébe mécsest, gyertyát volt szokás helyezni.   A búza zöldje az adventi remény beteljesülését, fénye a Megváltó érkezését volt hivatott hirdetni, maga a búza pedig az élő kenyeret, Jézust jelképezte.

Levél, a Télapónak!

Drága, Télapó. ne haragudj, hogy felnőtt fejjel levelet írok neked. Felnőttként még hinni egy picit a csodában.  Így hát papírt és tollat ragadva felnőttként levelet írok én.

Emlékszem egy emlékre a gyerekkoromból. A mikulás napján, nagy pelyhekben hullott a hó, és szánkóval mentünk pár utcával arrébb lakó mamámhoz. Vígan énekeltük a Hulla pelyhes fehér hó című éneket. Kedves Mikulás. Én nem kérek tőled mást, csupán annyit, mire közénk megérkezel, kérlek, hintsd be a tájat hóval, hogy minden úgy nézzen ki, mind gyermekkoromba. Ha az éjszaka folyamán nem is, de napközben, kérlek, küldj felénk havat, hogy a tájat úgy lepje el, mint a nagymama, aki porcukrot hint a süteményre. Más kívánságom nincs. Csak ez!

Üdv:

Évi

Mindenki jól ismeri a Mikulás/ Télapó igaz történetét.  Oly sokszor hallott Szent Miklós legendáját. Vagyis, közeledik a nap, amit a gyerekek oly izgatottan várnak, készülnek rá, fényesítik a kis csizmájukat.  Az ablakba helyezik, hogy az éjszaka folyamán a Télapó/ Mikulás, csuda izgalmas dolgokat rejtsen bele. Hisz, napokon belül érkezik az Északi Sarkról, nyolc rénszarvasával körbeutazva egy éjszaka alatt a Télapó. De vajon ki is ő valójában.

Mint tudjuk, élt egy kisfiú, Miklós. Szerencsés volt, mert gazdag családba született. Hamarosan szülei egy járvány áldozatai lettek, így a fiú, a nagybátyához került, aki püspök volt.  A segítségnyújtást választotta az élete céljává.   Története és hagyománya a Legenda aurea-ban   fennmaradt legendakincsből épült fel. A szent legendája szerint a püspök városában egy szegény embernek három lánya volt, akiket megfelelő hozomány hiányában nem tudott férjhez adni. Így az a sors várt rájuk, hogy hajadonok maradnak. Miklós a myrai  püspök elhatározta, hogy segít rajtuk, de szemérmességből vagy szerénységből ezt titokban tette. Az éj leple alatt egy-egy arannyal telt erszényt tett a szegény ember ablakába. Egyes változatok szerint ezt három egymást követő éjjelen tette, mások szerint három egymást követő évben. A harmadik esetben az ablak zárva volt, mert kint nagyon hideg volt. Miklós püspök ekkor felmászott a tetőre és a nyitott kéményen át dobta be az aranyat, a harmadik lány éppen akkor kötötte fel harisnyáját száradni a kémény alá. A keszkenőbe rakott arany éppen belehullott a harisnyába. Mindkét változat szerint az apa a harmadik alkalommal megleste az adakozót, hogy megköszönje neki az ajándékot, de Miklós azt mondta, hogy egyedül Istennek tartoznak köszönettel.

Mint tudjuk, és mint írtam is, hazánkban így várják a gyerekek a nagyszakállú érkezését. Hagyományaink szerint, a gyerekek december ötödikén este, a kifényesített csizmát helyezik az ablakba. Mint tudjuk, a kéményen keresztül érkezik a Télapó és apróbb ajándékokat rejt a kis csizmákba. Mint tudjuk, hogy a jó gyerekek különféle édességeket, gyümölcsöket kapnak, addig a rossz gyerekek, bizony virgácsot.

Ám, ez nem mindig volt így. Pl: az 1900-as évek előtt az úgynevezett Miklósolás volt a divatban. Az emberek különböző állarcokba bújtak , és igyekeztek mindenkit ijesztgetni. Láncokat is vittek magukkal, amelynek célja nemcsak a zajkeltés volt, hanem az épp arra járókon húztak vele egy jó nagyot. Így abban az időkben nem igazán várták az emberek e napot, inkább otthon maradtak a házaikban. Hazánkban a 20. század elejéig élt e szokás, lassan felváltotta a jóságos Mikulás alakja.

Külföldön viszont nagydivatja van annak, hogy a Mikulást meglepik valamivel. Írországban rétessel várják a nagyszakállú érkezését, és a rénszarvasinak répát helyeznek el melléje. Angliában süteménnyel igyekeznek a Télapót meglepni. A legcukibb Ausztráliában van. Ott képzeljétek, a 8 rénszarvas helyett a Télapót, 8 kenguru repíti a gyerekekhez. Japánban állítólag a Mikulásnak, hátul is van szeme. Vajon miért? Hogy egyetlen gyermek sem tudjon a háta mögött rosszalkodni.

Amerikában Santa Claus és karácsonykor érkezik. Karácsony reggelre teszi az ajándékait a kandallóra akasztott, karácsonyi zoknikba.

Hosszú évek óta, szürke, napsütéses volt a tél, a december. Főleg a Karácsony.  Az emberek nem is igen emlékeztek arra, mikor volt utoljára fehér Karácsonyuk. Gyerekek is csak hallomásból ismerték az öregek elmondása alapján, milyen a hó, mennyi mindent lehet csinálni télvíz idején. És milyen gyönyörű Karácsonykor a fenyőfa mellől az ablakból kibámulva nézni a szakadó hóesést.   Karcsika, ámulva-bámulva hallgatta ezekről a telekről az öregeket a kályha mellett üldögélve. Ó, mi nagy kívánsága teljesülne, ha egyszer ő maga is láthatna egyszer  szakadó hóesést, hófödte tájakat.  Gyúrhatna hógolyót, építhetne hóembert, és kipirult arccal csúszkálhatna a Duna befagyott jegén. Nagyon szegények voltak, még karácsonyfára sem igen futotta számukra. Ó, bár valaki segítene rajtuk, és egyszer az életében feldíszített fenyőfát is láthatna,  alatt sok - sok ajándékkal. Az iskolában nem igazán beszéltek vele, barátja sem igazán volt. Bánatos szívvel, irigykedve hallgatta osztálytársait, mi minden lapult karácsonykor a fájuk alatt. Tudta, hogy az idei karácsony sem lesz másként.  Hiába írt levelet a Télapónak, Jézuskának, sosem teljesítették a kívánságait.  Ő nem kért nagy dolgokat, csak apróságokat. Sosem teljesültek.

Ám egy este, nagyapja a kályha mellett ült. Melléje telepedett. A nagyapja egy igen különleges mesét mesélt aznap este. Holle Anyóról, aki fenn lakik az égben. Ha megrázza a  dunyháját, a világot hó lepi el.  Karcsika gondolkodóba esett. Alig jött álom a szemére. Csak arra tudott gondolni, ő bizony, levelet fog írni Holle Anyó számára. Gondolatban megfogalmazta a mondandóját.  Csupán egy bökkenő akadt. Még pedig az, hogyan tudná Holle Anyó számára a levelet elküldeni. Télapónak, Jézuskának könnyű volt. Postán adta a fel a levelet. De valakinek, aki az égben lakik, annak vajon hogyan kell?  Mert biztos volt abban, hogy Holle Anyó létezik, ő tud segíteni neki. Miért szürkék a telek és a Karácsony? Annak biztosan oka van, ezért nem rázza meg odafent Holle Anyó a dunyháit, és méteres hó lepje el a világ minden táját. Az ok pedig maga az emberiség, minden gonoszságával együttvéve.

Iskolából hazaérve, lapot tépett ki a füzetéből és írni kezdte a levelet Holle Anyó számára.

Kedves Holle Anyó!

Karcsi vagyok! Azért írok neked, mert már a Télapóban és Jézuskában elvesztettem a hitem. Hiába írok nekik évről, évre, de a kívánságomat nem teljesítik. Nemrég hallottam rólad egy gyönyörű történetben,  az idősektől, hogy régen, milyen gyönyörű volt a Karácsony, hó lepte el minden évben a tájat. Te vagy az egyetlen, aki segíthet nekem, hogy az álmom valóra váljon. Mi nagyon szegények vagyunk, még karácsonyfám sem volt. Csak képről és hallomásból tudom elképzelni, milyen is az, ha feldíszített fa áll karácsonykor a szobában.   Nem kérek mást, csupán ezt, hogy végre boldog karácsonyunk legyen nagyapámmal, aki egyedül nevel engem.

Gondosan összehajtotta a levelet, borítékba tette és ráírta Holle Anyó nevét.  De még mindig bajban volt, hogyan juttassa el a levelét az Anyó számára.  A borítékot a párnája alá rejtette.  Az ötlet, hogy hogyan lehetne az égbe, az Anyó számára az égbe eljuttatni a levelet, másnap délután villant be számára. Nagyapja épp fát tett a kályhára.  Beszaladt a szobájába és a párnája alól elővette a borítékot. A szívéhez szorította, majd kiosont a konyhába. Körbenézett. Odakintről hallotta, hogy nagyapja tesz-vesz. Gyorsan a kályhához sietett. Kinyitotta annak ajtaját, és a tűzbe dobta a féltve őrzött borítékot. Bámulta a kályha üvegét, hogyan válik a boríték a tűz martalékává és száll a füst a kéményen keresztül, fel a magasba.   Még percekig nézte, majd lehajtott fejjel, mély sóhajtások közepette a szobájába ment és kisírt szemekkel elaludt.

A füst szállt, szállt, fel a magasba. Odabent a kunyhójában Holle Anyó a kandallója előtt ült a hintaszékében. Ő maga is bús volt, az emberek kapzsisága és mérhetetlen gonoszsága miatt.  Valami kopogott.  Holle Anyó felriadt az álmodozásából, és körbenézett kicsiny szobájában.  Nem látta a hangforrást, de a kopogás csak nem akart szűnni.  Odapillantott a kályha felé és meglátta az ugrándozó levelet. Felállt, és kivette a borítékot. Olvasni kezdte Karcsi levelét, mely mélyen meghatotta az Anyó szívét.  Gondosan összehajtotta a levelet és szoknyájának a zsebébe rejtette. Odabiceget a mindent látó ablakához és kitekintett  rajta. A varázsablakon keresztül jól látta Karcsikát, és az Anyó úgy döntött, segít rajta, teljesíti a fiú kívánságát.   Hetek választották el a Földet és az emberiséget az Advent első vasárnapjától. De az Anyó úgy döntött, nem e időtájt fogja a dunyháját megrázni. Abban a hitben élt, ha végre hó fedi el a Földet, talán az emberek szívébe is jóság költözik, és eltűnik a Földről a gonoszság.

Ahogy teltek a napok és a hetek, Karcsika egyre sóvárogva nézett fel az égre, tekintetével a hófelhőket keresve.  És ahogy a napok teltek, egyre szomorúbbá vált, és úgy érezte, hiába küldte el a levelet, Holle Anyó sem foglalkozik a kérésével.  

Egy nappal Szenteste előtt, Karcsi szívét nagy fájdalom járta át. Idén is szürke lesz a szeretet ünnepe és a kérése sem fog teljesülni. Mielőtt aludni tért volna, még egyszer kinézett az udvarra. A sötétben is jól látta, hogy egyetlen hópehely sem hullik az égből. Szeméből hullani kezdett a könny. Így is aludt el.

Holle Anyó nem sokkal éjfél után kinyitotta az ablakát és felemelte az első dunyháját. Rázta és rázta. Így tett az összes többivel is. Lassan, apró szemek, majd kisebb pelyhek kezdtek el szállingózni a világ minden tája felé. Végül hatalmas pelyhekben hullott a hó.   Esett reggel is, mikor Karcsi fáradtan, sírásra görbült szájjal felkelt.  Nem nézett semerre, még nagyapjára sem, aki boldog mosollyal és szikrázó, örömmel, a szemével, reggelivel köszöntötte. Karcsika leült az asztalhoz és nekiállt szerény reggeliét elfogyasztani. Nagyapja többször az ablak felé nézett. De ő nem. Csak szipogott, és könnyeit törölgette két falat között. Nagyapja nem bírta tovább és megrázta a vállát. A fiú felnézett. Először nagyapjára, majd arra amerre az öregember mutatott. Esett a hó. Karcsi felugrott az ablakhoz rohant. Örömteli mosollyal az arcán, amit az ablakhoz nyomott, csillogó nagy szemekkel bámulta az ablakon keresztül a hulló hópelyheket. A nagyapja mosolyogva átölelte.

Míg ők az ablakon keresztül nézték a hulló pelyheket, a hátuk mögött valami készülőben volt. Holle Anyó egy csodálatos fenyőfát varázsolt a kis konyha közepére. A fenyőfa fel volt díszítve,  alatt becsomagolt ajándékok.  Mikor Karcsi és nagyapja kicsodálkozták magukat, megfordultak és szembe találták magukat a fával. Karcsi a szája elé tette a kezét és felzokogott. Mert e karácsony reggelen, nemcsak  a hó hullott, fenyőfa állt feldíszítve előttük, hanem csodásabbnál csodásabb ételek gőzölögtek az asztalon.

-De hát ez… hogyan?- kérdezte sírva a nagyapa.

-Úgy, hogy levelet írtam Holle Anyónak és arra kértem, most az egyszer teljesítse a kívánságomat. Hót szerettem volna látni, legalább egyszer az életben, és egy feldíszített fenyőt.

Karcsi visszarohant az ablakhoz és kinézett rajta, úgy kiáltotta.

-Drága, Holle Anyó! Köszönöm szépen!

Holle Anyó odafent könnyekkel teli szemmel nézte Karcsit. Van még valaki a világban, aki még igaz szívű. Akinek kívánságát érdemes teljesíteni. Mert ők még hisznek a csodában karácsony éjjelén.

Drága Holle Anyó. Kérlek, teljesítsd az én kívánságomat is, mert nagy bánat gyötri a szívem és csak te segíthetsz rajtam, hogy újból boldog legyek.

Bandi farkas történetei után, úgy éreztem, miután a mesekönyv harmadik, egyben befejező része is megjelent idén januárban, nem szabad abbahagynom a mesék írását. Igen ám! De milyen mesét is írjak a gyerekek számára. Nagy kérdés volt számomra, mindeközben íródik az első ifjúsági regényem; A négyek bandája is.  Mivel az elmúlt két évben a mesekönyvemmel jelölve lettem a  Dugonics András Irodalmi díjra mese/meseregény kategóriában innen jött az ötlet Vacak kutyus kalandjai kapcsán. Vacakot tavaly augusztusban ismertem meg Budapest 17. kerületében, Rákoscsaba –Újtelepen. Az imádni való, vörös bundás szeretetgombócot.   Úgy érzetem, muszáj róla egy mesét, avagy meseregényt írni.

Megfogalmazódott bennem a történet, a szereplők, és hogy hány kötetesre tervezem e történetemet. E történetem is, mint Bandi farkas történetei vagy az ifjúsági, a Négyek bandája, három kötetes lesz.  Történetben szerepel Vacak, vele lakó kisegér; Cili és a szomszédba költöző, pökhendi macska. Illetve egy ötéves kislány. Igen ám, de ilyenben még nem volt részem. Nem tudtam a macskának nevet adni. Pedig különösképp nem szokott fennakadást jelenteni a szereplők névadása. De most tényleg gondban voltam. Így segítséget kértem az írói csoportomban és az oldalamon, illetve ismerősök, barátok segítségét is kértem. Sok, aranyos névötletet kaptam, mint barátoktól, olvasóimtól. Két név, különösképp a szívemhez nőtt. Így eldöntöttem, két cica is szerepelni fog a történetben.  Kedves barátom ;  Jakab Csaba( színművész, szinkronszínész) névjavaslata által a szomszédba költöző kandúrt ; Okos Tódornak, míg  Vacakkal együtt élő macsekot, a mesekönyvem harmadik illusztrátora Gyólai Gabriella névötlete által; Dölyfös Söndörnek fogják hívni.

Köszönöm mindenkinek a segítséget. Külön köszönet Csabának és Gyólai Gabriellának a segítséget.